Ed Wood és Bore-inho bemutatja: Mutáns fostenger

Törzskommentelőnk, clacka nem bírta tovább, vendégposztot küldött. Köszönjük!

A kritikusnak nincs könnyű dolga: ha túl szigorú ítéletet mond, elitistának és sznobnak titulálják, ha viszont olykor a szívére hallgatva és elgyengülve lágyabb hangot üt meg, könnyen a populizmus vagy a fogyasztói szemlélet előtt való meghajlás vádjával illethetik. Ezt azért tartottam fontosnak előrebocsátani, mivel jelen írásom egyik tárgya iránti elfogultságomból fakadóan szíves-örömest írtam volna ajánlót, ám a látottak alapján és a lelkiismeretem hangjára hallgatva sajnos csak a kritika műfajában tudom megfogalmazni véleményemet.

Jómagam – valószínűleg több 100 millió rajongó társammal együtt – alig vártam José Mourinho legújabb produkciójának bemutatóját, amelyre 2018. október 2-án 20.45-kor került sor a nagy múltú és patinás manchesteri Álmok Színházában. Sajnos, mint arra már céloztam, csalódottan álltam fel az előadás végén, ám mielőtt erre részletesebben kitérnék, tekintsük át a portugál művész eddigi pályafutását, hogy kontextusba tudjuk helyezi a legutóbb látottakat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Közösségi osztályzásra fel!

Elég nehéz egy viszonylag jól induló, aztán katasztrófába forduló meccs után klaviatúrát ragadni, a szerkesztőinknek nem is sikerült, úgyhogy talán megpróbálkozok vele én (Pite vendégposztját olvassátok épp – a szerk.) Még a Ferguson korszak végén óriásit mentek az értékelések, és, ahogy a múlt heti meccs utáni posztból látszott, hogy igény az mutatkozik rá továbbra is, én meg pont szabin ücsörgök itthon még a mai napon, ezért gondoltam írok nektek valamit, hátha tetszik.
Az egész mérkőzés nem indult rosszul, Mourinho húzása, hogy Herrerát a védelembe, Matát és Martialt a keretből ki, Sánchezt pedig csak a padra rakja elég tökös döntésnek tűnt. A három emberes középpálya (illetve az oda be-be segítő Herrera és Lingard) az első félidőben teljesen meglepte a Spurst, nem is rúgtak a 40. percig kapura. Az történt a pályán, amit a United akart. Több nagy gólhelyzetünk is volt, amit rendre sikerült eltorreselnünk. A játékosok egységét és összhangját dicsérte a meccs végén a portugál mester, külön kiemelve, hogy egy ilyen csapat csak akkor játszik ennyire együtt, ha jó menedzser van mögötte. Ez tényleg így van? Jól játszottak a srácok?(mivel Pite érdemjegyeit elfogultságra való hivatkozással cenzúráztuk, na meg mert múlt héten beígértük, ezúttal ti oszthatjátok ki a rosszabbnál rosszabb osztályzatokat, és a végére még egy bónusz #joséout közvéleménykutatást is odacsempésztünk, jó klikkelgetést!) Egy kattintás ide a folytatáshoz….

EZS helyett dolgozom, és ő veszi fel a fizetést érte

Az úgy volt, hogy tehetséges lelkes törzskommentelőnk, Pite felajánlotta, hogy megírja a beharangot a Bournemouth-meccs elé. Örültünk neki, mert a West Brom elleni gyalázat után sok kedvünk nem volt az élethez posztíráshoz. A szöveg megérkezése aztán kiderült, hogy Pite ezt a posztot, mit szépítsük, álló farokkal írta meg, és beharang helyett valami egészen mást kaptunk. Amit nem bánunk, de így legalább ki tudjuk majd tenni EZS posztját is. Egyet sem fizettek, kettőt kaptok! (Ja, és kösz, Pite!)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nem is olyan rég, egy jesse–jesse galaxisban… avagy Chat Li legendája

A szálfa termetű, őszbe borult halántékú mester odalépett az órák óta az argentin tuja és a belga óriáslombú jegenye között gyakorlatozó növendékhez. A fiú szolgálóként cseperedett fel a kolostorban, mert a korábbi elöljáró, Fergie san meglátott benne valamit, de csak nemrég vették fel a tanoncok közé, és kezdték el speciális kiképzését, így kicsit jobban rászorult az iránymutatásra, mint a többiek.

– Mi is a neved, fiam? – szólította meg a nagy tekintélyű mester a sihedert.
– J Lo, mester?

Hatalmas pofon csattant visszakézből. A fiatal tanonc kissé megilletődve emelte fel arcát a porból.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Manchester is Red-pólóban ingyen sört inni az Emirates VIP-szektorában

Linkid nicken (ritkán, de néha) kommentelő olvasónk vendégposztot küldött. Köszönjük!

Nem is tudom, hol kezdjem. Bár ez a kommentszekcióból nem igazán tűnhet fel senkinek, de a blog megalakulása óta aktív Stretford End-szemlélő üti a klaviatúrán eme sorokat. Ahogy nincs karácsony Kevin nélkül, úgy nálam sincs nap SE nélkül. Habár olyan szakmai poszt nem lesz, mint amit az általam olvasott urak itt rendre megosztanak. Olyan vicces sem, mint az év végi jóslások, de akkora élményben volt részem, hogy szeretném megosztani veletek!

Hogy mi az oka a vendégposztnak? Kicsit messzebbről indítanék. Szerintem minden embernek az életében van bakancslistája, maximum nem nevezi nevén azt. Mivel már a harmadik ikszet taposom, így nálam ezek a vágyak, álmok nagyjából a 90-es évek végére illetve a 2000-es évek elejére datálódnak. Három ilyen kívánság szerepelt ebben a kategóriában, de Dévényi Tibi bácsit hiába zaklattam, még egy pöttyös labdát sem adott. Sosem gondoltam volna, hogy mindhármat másfél éven belül elém sodorja az élet.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A rémálmok klinikája

Eljutott hozzánk clacka révén egy igen aktuálisnak tűnő vendégposzt.

Előre is csillapítanánk a kedélyeket ugyanis a hét további várható eseményei miatt. Továbbá halkan megjegyeznénk, hogy “ez még nem vót.”

Dr. Nervengang gondterhelten rótta a folyosókat. A máskor oly udvarias, figyelmes és emiatt a kollégák, a dolgozók, a klinika udvarán élő macskák és a betegek körében egyaránt közkedvelt osztályvezető főorvos most csak futólag, már-már foghegyről köszöntötte a mellette elhaladókat. Olyannyira magába merült, hogy még a szokatlan viselkedésével kiváltott meglepett pillantásokat és furcsálkozó összenézéseket sem érzékelte. Bekanyarodott a frissen felvett betegekhez vezető folyosóra, és belépett az első kórterembe.

Asylum-1

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Tulipán a kandallón

A nap már rég a horizont alá bukott, mire mindenki megérkezett, ezért az ablaktalan, poros pincében csak néhány gyertya segítette érzékeltetni a helyiség szűkös mivoltát, ahogy a nyálkás falakon pislákolva ugrált a halovány fény. Hivatalosan senki nem tudott a mai találkozóról, de egy ekkora királyságban nincsenek titkok, ezért a csőcselék a kastély leengedett rácsai előtt várakozott, egyelőre csöndben, csak az egymás után kialvó fáklyák sistergését lehetett hallani. Elfáradtak a napközbeni ordibálástól, azt skandálták, hogy ők is pont ugyanúgy el tudnák vezetni ezt a királyságot, mint azok, akik a trónterembe születtek, mégis vakok ülnek odabenn, gyáva némaságba menekülve, mintha a nép nem tudná magától, mit is kellene tenni.

ezra2 Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Lessük meg az exeket!

Törzskommentelőnk, Ezra az ígérte, hogy írni fog, és tényleg. Köszönjük!

A poszt megírásakor 142 nap telt el azóta, hogy bezáródott a nyári ablak, és mivel a téli ablakban hozzánk legfeljebb csak a hideg jön be, inkább nézzük meg, mi történt eltávozott játékosainkkal abban a cirka 20 hétben, mióta nincsenek köztünk. Figyelem, a poszt a török liga, a harmadosztály és egyéb egzotikus helyek lemaradt követői számára spoilereket tartalmazhat! [De szerencsére azért nem akkorákat, mint hogy Han Solo és Kylo Ren… de már tudjátok úgy is – a szerk.] Bevallom töredelmesen, az írás inkább csak saját kíváncsiságom miatt készült el, és a legalapabb adatokon és sajtóhíreken kívül mélyebb kutatást nem végeztem.

mg_fbstalker_comp Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A nyugati ablak ördöge

Szokásos csendességben zajlottak az elhagyott kolostor ötödik emeletén meghúzódó társaság napjai. A Vörös Rend tagjai – ahogyan magukat hívják – egykor ugyan szebb napokat látott, valaha királyi erődjükből voltak kénytelenek, ha csak ideiglenesen is elvonulni a nyilvánosság elől, hogy a bolygók együttállásának utolsó napjain sikerüljön véghezvinni az igézetet, melyet egy rég elfeledett, ősi könyvben találtak.

A Rend legtöbb tagja már nyugovóra tért egy újabb sikertelen kísérletekkel teli napon, egyedül Eduár mester volt még ébren, elmerülten figyelve az éppen csak parázsló kandalló utolsó lángjait, amikor különös dologra lett figyelmes. Egy apró széndarabra, mely se nem izzott, se el nem égett, de titokzatos feketeségével csillogott a tűzhely közepén. Eduár felkelt bársonnyal vont karosszékéből, és közelebb lépett a jelenséghez. Hiába volt ugyan járatos az alkímia és az aranycsinálás fortélyaiban, ilyet még nem látott. Kezébe vette a széndarabot, s ahogy tüzetesebben megvizsgálta, észrevette, hogy a fekete anyag szabályos dodekaédert formál, egyik oldalán tükörszerűre csiszolva.

mukolostor Egy kattintás ide a folytatáshoz….