Top of the flops – elődöntők

A PL rajtjára ugyan még várnunk kell, de hogy addig se unatkozzunk, kitaláltunk egy új versenykiírást a saját magunk és a ti szórakoztatásotokra. A karantén alatti hónapokban nyilván mindenki újra átélte a klub közelmúltbéli nagy sikereit, fejben és hozzászólásokban összeállított álomcsapatokat, végignézte egy-egy játékos vagy szezon legnagyobb góljait. De hogy a Manchester Unitednak szurkolni nem csak játék és mese, arra remek emlékeztető a következő két hét alatt lebonyolítandó Top of the flops kupa, amelyen az elmúlt 30 év legrosszabb igazolásai közül dönthetitek el, ki legyen az abszolút number one a különböző úton-módon Manchesterbe keveredő senkiháziak között. 4 szerencsés szerencsétlen került be az elődöntőbe, ahol egyenes kieséses alapon küzdenek meg egymással, és a végén csak egy maradhat. Minden második nap két párharccal jelentkezünk majd, és a posztban illetve a facebookon is lehet szavazni a nap kutyaütőjére.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Top of the flops – negyeddöntők 2.

A PL rajtjára ugyan még várnunk kell, de hogy addig se unatkozzunk, kitaláltunk egy új versenykiírást a saját magunk és a ti szórakoztatásotokra. A karantén alatti hónapokban nyilván mindenki újra átélte a klub közelmúltbéli nagy sikereit, fejben és hozzászólásokban összeállított álomcsapatokat, végignézte egy-egy játékos vagy szezon legnagyobb góljait. De hogy a Manchester Unitednak szurkolni nem csak játék és mese, arra remek emlékeztető a következő két hét alatt lebonyolítandó Top of the flops kupa, amelyen az elmúlt 30 év legrosszabb igazolásai közül dönthetitek el, ki legyen az abszolút number one a különböző úton-módon Manchesterbe keveredő senkiháziak között. 8 szerencsés szerencsétlen került be a negyeddöntőkbe, ahol egyenes kieséses alapon küzdenek meg egymással, és a végén csak egy maradhat. Minden második nap két párharccal jelentkezünk majd, és a posztban illetve a facebookon is lehet szavazni a nap kutyaütőjére.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Top of the flops – nyolcaddöntők, harmadik felvonás

A PL rajtjára ugyan még várnunk kell, de hogy addig se unatkozzunk, kitaláltunk egy új versenykiírást a saját magunk és a ti szórakoztatásotokra. A karantén alatti hónapokban nyilván mindenki újra átélte a klub közelmúltbéli nagy sikereit, fejben és hozzászólásokban összeállított álomcsapatokat, végignézte egy-egy játékos vagy szezon legnagyobb góljait. De hogy a Manchester Unitednak szurkolni nem csak játék és mese, arra remek emlékeztető a következő két hét alatt lebonyolítandó Top of the flops kupa, amelyen az elmúlt 30 év legrosszabb igazolásai közül dönthetitek el, ki legyen az abszolút number one a különböző úton-módon Manchesterbe keveredő senkiháziak között. 16 szerencsés szerencsétlen került be a nagydöntőbe, ahol egyenes kieséses alapon küzdenek meg egymással, és a végén csak egy maradhat. Minden második nap két párharccal jelentkezünk majd, és a posztban illetve a facebookon is lehet szavazni a nap kutyaütőjére.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hat év, hat gól

rooneyollo2010. október 11-e jeles dátum a Stretford End életében, blogunk ugyanis éppen 6 éve nyitotta meg virtuális kapuit . Az azóta eltelt hat esztendő érzelmi hullámvasútján együtt sírtunk-nevettünk: olvasók, kommentelők, szerzők, olvasókból lett kommentelők és kommentelőkből lett szerzők itt az SE-n követhettük végig, ahogyan Ferguson bajnokságot nyer és BL-döntőt veszít, az utolsó utáni percben veszíti el a bajnoki címet a városi rivális ellen, de csak hogy következő szezonban, visszavonulása évében újra a csúcsra érjen a bajnokságban. Mindannyian megtapasztalhattuk a kezdeti optimista hozzáállás után közellenséggé váló Moyes és van Gaal urak fociról alkotott elképzeléseit, miközben nem csak az Európa Ligával, de az európai kupafoci nélküli hétköznapokkal is megismerkedhettünk. Egykori és jövőbeli kedvencek jöttek-mentek, így hát nehéz volt Fergie utolsó három évét és az új időszámítás első három évét összeboronálni, ezért választottuk az egyetlen közös nevezőt, a Manchester United által szerzett gólokat. Egy rögtönzött kis szerkesztőségi brainstorming alatt össze is gyűjtöttünk nektek hatot az elmúlthatévből, de ha bárkinek a kedvenc Liverpool elleni gólja kimaradt volna, nyugodtan tolja a HD videókat a poszt alá. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Lessük meg az exeket!

Törzskommentelőnk, Ezra az ígérte, hogy írni fog, és tényleg. Köszönjük!

A poszt megírásakor 142 nap telt el azóta, hogy bezáródott a nyári ablak, és mivel a téli ablakban hozzánk legfeljebb csak a hideg jön be, inkább nézzük meg, mi történt eltávozott játékosainkkal abban a cirka 20 hétben, mióta nincsenek köztünk. Figyelem, a poszt a török liga, a harmadosztály és egyéb egzotikus helyek lemaradt követői számára spoilereket tartalmazhat! [De szerencsére azért nem akkorákat, mint hogy Han Solo és Kylo Ren… de már tudjátok úgy is – a szerk.] Bevallom töredelmesen, az írás inkább csak saját kíváncsiságom miatt készült el, és a legalapabb adatokon és sajtóhíreken kívül mélyebb kutatást nem végeztem.

mg_fbstalker_comp Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mindenkinek így lesz a legjobb!

Most, hogy véget ért a nyár egyik legnagyobb átigazolási hisztije, nyugodtan hátradőlhetünk és kibonthatunk egy jó sört, ami mellett szépen végig is gondolhatjuk ezt az egészet. Nem lehet ezt csak úgy a szőnyeg alá seperni, vagy azt gondolni, ok vége kész menjünk tovább. Nem, mert az elmúlt időszakban felgyülemlett érzéseket ki kell írni magunkból. És hát mire egy jó egy blog, ha nem erre? Lapozz, és megtudok mit gondolok az egész Di María ügyről.

Manchester United new signing Angel di Maria during a photo call at Old Trafford, Manchester.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nemzeti konzultáció 2015

internet-trollTisztelt szurkolótársam!

Mi, Manchester United szurkolók 2010-ben úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hozunk. Ezért indítottunk nemzeti konzultációt többek között az új igazolásokról, mindannyiunk kedvenceiről, a csapat helyzetének javításáról. És ezért indítunk most is nemzeti konzultációt a 2014/15-ös szezon kérdéseiről.

Mint bizonyára emlékszik, 2013 óta Manchestert példátlan cselekmények rázták meg. Sir Alex Ferguson visszavonult, utódját kegyetlen hidegvérrel és ijesztő brutalitással végezték ki riválisaink, és még a Bajnokok Ligájába sem sikerült kvalifikálnia magát a csapatnak. Mindannyiunkat megdöbbentette mindaz, ami történt. Ez az emberi ésszel felfoghatatlan szörnyűség ugyanakkor azt is megmutatta, hogy egy korszak visszafordíthatatlanul véget ért. Moyes után jött Louis, és ugyan a Bajnokok Ligájába visszakerültünk, az elmúlt szezon még így is az utóbbi 20 év második legrosszabbjának bizonyult.

Tisztelettel arra kérem, lépjen velünk kapcsolatba, mondja el nekünk is, hogy mit gondolt a föltett kérdésekről, töltse ki, és küldje vissza a kérdőívet. Számítok a véleményére.

Üdvözlettel:

Strigo Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szar minden!

MINOLTA DIGITAL CAMERAEzen a helyen most a Southampton elleni értékelésnek kéne megjelennie, de az elmarad. Mint azt gondolom észrevettétek, az utóbbi egy évben igencsak megcsappant a bejegyzések száma itt a Stretford Enden, és ez csak részben köszönhető a korábbi szerzők inaktivitásának. Ráadásul remek igazolásokat hajtottunk végre, szóval ez nem indokolná a pangást, oszt’ poszt meg nincsen. A többiek nevében nem tudok és nem is szeretnék nyilatkozni, csupán azt szeretném veletek megosztani, hogy én miért írok ritkábban mostanában. Foghatnám időhiányra, félig-meddig jogosan kiégésre, de a valódi ok az, hogy a blog tárgya, vagyis a Manchester United nem szolgáltat elég ihletet mostanában. Illetve, mondanivalóm lenne, de utálok jó emberekkel rossz híreket közölni. Nincsen kedvem hétről hétre ugyanazt ismételgetni, leírni a véleményemet, ami röviden és velősen nagyjából annyi, hogy ez az idei csapat rossz. Ugyanolyan rossz mint tavaly. Rögtönzött közvéleménykutatásunk eredménye alapján kisebbségben vagyok a véleményemmel, de azért kifejtem. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

United vs. United

west ham logoAnnyira elbaszott módon kezdődött ez a szezon, hogy már fogalmunk sincsen, mit várjunk a West Ham szombati vendégjátéka kapcsán. Alapból ez sima egyes kéne legyen, de hát pár egyértelmű meccset már bebuktunk idén. Babonából már rekordokat sem merünk leírni, és ebben a szezonban a whoareya bejegyzések sem hoztak szerencsét. Éppen ezért egy rövid időre levettük vörös szemüvegünket, és megpróbáljuk objektív módon beharangozni a Unitedek szombat délutáni csatáját. Hét érvet hozunk fel a vendéggyőzelem mellett, amit azon nyomban cáfolunk is hét másikkal a sima hazai mellett.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Modern útikalauz vörös ördögöknek

 

Az átigazolási szezon utolsó hetének történései annyira felizgattak benneteket, hogy levelesládánkba csak úgy záporoznak a vendégposztok. Semmi kétség, a United csapata igen rövid idő alatt jelentős változáson ment keresztül (és itt nem a 14. helyre gondolok), és mindannyian csak remélni tudjuk, hogy a jó irányba indulunk el. Mai vendégszerzőnk, giornalista a keményvonalas Moyes-ellenesség után most optimista hangulatban várja a rosszul kezdődő szezont, a hajtás után ki is fejti hogy miért. Egy kattintás ide a folytatáshoz….