Tulajdonképpen a tavalyi szezon legnagyobb metamorfózisán átesett alakulata látogat majd ma este az Old Traffordra, úgyhogy ezt a tényt kihasználva ezúttal allegorikusra vesszük a figurát, és a Burnley FC látogatása előtt a statisztikák helyett egészen más vizekre fogunk evezni, habozás nélkül fejest ugrunk a címerek rejtett szimbolikájába.
Az Arsenal elleni FA-Cup-diadal egyik kulcsszereplője Lionel Jesse, vagyis Messi Lingard volt, ennek örömére lefordítottuk a The Players Tribune-ben megjelent önvallomását (illetve annak a rövidített változatát).
A nagyapám igazi old school figura. Nem is volt soha focirajongó. Fiatalon rögbizett és súlyt emelt a brit válogatottban. Csak azután vetette bele magát a futballba, hogy megszülettem és elkezdtem rugdosni a felfújható katicabogaras labdámat. Van rólam fotó is a vörös-fekete labdával, 14 hónaposan. Akkor még a pelenka is rajtam volt. Járni is alig tudtam, de azért lövöldöztem a bombákat nagyapa barna bőrfoteljébe.
Állandóan együtt voltam a nagyapámmal. Minden nap. A nagyi és ő segítettek felnevelni. Volt, hogy ott aludtam egy matracon a földön, a szobájukban. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A bajnoki szárnyalás közepette nem az Arsenal elleni összecsapás kerül be a fókuszba most kedvenceinknél. A pénteki találkozó ráadásul szokatlan időpontot is jelent. Ha pedig hozzátesszük, hogy ez egy FA Kupa rangadó, akkor még inkább furcsán érezhetjük magunkat. Ha még azt is hozzáteszem, hogy megint streamelni kell a meccset, akkor már teljesen össze is zavarodtunk a mai napra.
Mivel a nemrég elmúlt karácsony és újév napja alkalmából nem készült egyetlen lazára vett ünnepi bejegyzés sem, most megkezdjük a kármentést, úgyhogy ezúton kívánunk boldog békés karácsonyt és boldog új évet a kedves egybegyűlteknek. (Tudjuk, hogy már egy hónapja volt, de reklamációt nem fogadunk el, örüljetek, hogy nem a menstruációtok késik ennyit).
Amit pedig most ebből a különleges alkalomból elmesélünk, az a (véleményem szerint) valaha volt leggroteszkebb eseteket foglalja össze, amik futballpályán megtörténtek.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vörös ködbe burkolózva, teljes deríliumban töltik a United szurkolók a mindennapjaikat. Ami egyáltalán nem véletlen, hiszen a csapat sorra aratja a győzelmeket. Ráadásul még Fellaini bevetése sem kell a siker eléréséhez. A Brighton ellen pedig különösen édes lenne a bosszú, hiszen az odavágón kikaptunk a Sirályoktól.
A Solskjaer (interim)éra első podcastjában örömködünk, elemezünk, jósolunk, és reagálunk a kommentjeitekre, kérdéseitekre. (A műsort élőben közvetítettük a YouTube-on, ez az [alig] szerkesztett változat.) Az iTunes mellett már a Spotify-on is megtaláltok bennünket!
A mikrofon mögött: Stanley, kriss, Beyonder.
Ma délután norvég csodatevőnk első igazi erőpróbájának lehetünk szemtanúi: a bajnokság alsó felébe tartozó csapatok magabiztos legyűrése után ezúttal egy igazi top csapat otthonába látogat a Manchester United. Már amennyiben top csapatnak lehet nevezni egy olyan klubot, amely 11 éve nem nyert semmit, és otthonuknak a kibérelt Wembley stadiont, mindenesetre a Spurs más játékerőt képvisel, mint Solskjaer rövid de annál sikeresebb regnálásának eddigi ellenfelei. A rangadót továbbá olyan finomságok is megfűszerezik, mint az Ole-Poch különverseny a United padjáért, az őszi 0-3-ért való visszavágás reménye, a már nem csak álmainkban felbukkanó top4 esélye, vagy éppen az angol szövkap által is figyelemmel kísérendő Rashford – Kane csatárpárharc. Mindezekre kitérünk, mert hogy beharangozzuk londoni kiruccanásunkat.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A szokásos téli meccsáradatnak megfelelően az egész szerkesztőség ki sem látszik a statisztikákból, mindenki asztalán félméteres vastagságban állnak a kinyomtatott kezdő tizenegyek, ellenfelekre leszűrt átigazolási hírek, a padlókat térdmagasságig árasztják el a sérültlisták, a böngészők által felajánlott, egyszerre 20 darab megnyitható lap opcióját pedig már réges-rég mindenki megtoldotta egy nullával. Azonban a néhány nap szünetre való tekintettel igyekszünk megtörni a monotóniát, mielőtt néhányan beharangozó-túladagolásban kezdenének szenvedni, érkezik ismét egy technikai jellegű poszt.
Verhető ellenféllel találkozik csapatunk az FA Kupa harmadik körében. A tavalyi döntőzés után idén jó lenne, ha esetleg képesek lennénk akár elhódítani is a trófeát. Csak azért is, mert az Arsenal jelenleg egy alkalommal többször hódította el a vasat, mint mi, ez pedig nem maradhat tartósan így. Bevezetőként vallom be, hogy a tavalyi finálé elvesztése volt számomra José igazi mélypontja, amit követően egyszerűen már semmit nem akartam elhinni a portugál félnótástól.
2019 első posztját január elsején kialvatlanul írni olyan, mint egy rivallót félretenni, esetleg egy csésze kávét kóstolni, amibe véletlen sót szórtál cukor helyett, vagy épp egy végtelenített szalagon a Zsozé féle United játékát nézni Kassai-Tóth Csaba kommentárjával egy tévé elé láncolva a 101-es szobában. Egyszóval borzalmas. De, amikor rájössz, hogy az utóbbi két hét nem a szilveszteri kibaszás bebaszás részegség okozta delírium látomásában történt csak, hanem tényleg Ole negyedik meccse következik, rögtön élénkebben próbálsz eleget tenni a kötelességednek. Ellenfelünk a szegény Pincér Juventusa, azaz a Newcastle United az év első bajnoki mérkőzésén.
