Az utolsó utáni esély?

Nem áll jól a top4-be jutási kampányunk, az Arsenal el fog húzni, és ha nem verjük meg őket, akkor a Spurs is. Conte csapata sajnos pont most kezd összeállni, a Unitedet viszont sújtja a sors, visszatért Ronaldo, covidos lett McTominay, és Bruno is kidőlt. (Az első hírek szerint De Gea is koronás lett, de ő ál-pozitív tesztet produkált. Szegény Hendo közben már elhitte.)

Shaw sem bevethető, az elmúlt meccseken rejtélyes okokból jegelt Dalot viszont visszatér.

Amúgy Tom Brady is ott lesz az Old Traffordon, ha ez felizgat valakit.

Ezt most nem kell megnyerni

Na jó, meg kell nyerni, csak a múltkori címadás nem jött be, úgyhogy most hátha működni fog a fordítottja. Nem mintha a babonában kellene bíznunk, mert papíron a Leeds stílusa továbbra is fekszik a csapatnak, de kérdés, hogy Bielsa a korábbi nagy pofonok miatt elgondolkozik-e egy konzervatívabb taktikán, illetve, hogy Ragnick tanult-e valamit a korábbi „agyonnyerjük (xG-ben) az első félidőt, és pihenünk a másodikban”-meccsekből. A Brighton ellen már mintha láttuk volna ennek jelét, és direkt tartalékoltunk a második félidőre, ami viszont a Leeds ellen nem biztos, hogy bele fog férni.   

A kezdő alapján valamit variált a Mester, Lingard került be Rashford helyére. Varane pedig még a múltkori hasmenése miatt (?) nincs kész a kezdőre.

És egy stat a végére:

A Leeds a United elleni legutóbbi 16 PL-meccséből csak egyet nyert meg, 2002-ben győztek 1:0-ra az Elland Roadon. Mi baj történhetne?

Sir Alex álma valóra válik

2011-ben Sir Alex Ferguson megálmodta az ideális középhátvédpárost Varane és Jones személyében. A francia végül a Real Madridot választotta, Phil pedig az orvosi szobát. Most, 11 év után végre összeáll a nagy duó, hála a sérüléseknek és a covidnak. Jones 708 nap, azaz majdnem 2 év után lép újra pályára.

Bruno is visszatér, de csak a padra, úgyhogy marad majdnem ugyanaz a kezdő, mint a Burnley ellen. És teljesül sokak nedves álma: CR a cséká.

Rangnick futball nehézfém

Sajnos nem lett könnyebb és szellősebb a Stretford End stábjának menetrendje, ezért előkerestük a szerkesztőségi főhadiszálláson a méltatlanul elfeledett beharang-robotunk, MZ/xG különböző zegzugokba széthajigált alkatrészeit. Összerakás után kellemesen meglepődve konstatáltuk, hogy minden áramköre kifogástalanul működik, a bejegyzéshegesztő képessége pedig a garancia lejárta ellenére mit sem kopott.
Aggodalmak nélkül bíztuk hát meg több feladattal is: be fogja mutatni nekünk a stáb legújabb tagját, Ralf Schumach Rangnickot, aki a legtöbbünk számára félig-meddig mégiscsak ismeretlen, továbbá beharangot fog hegeszteni a már szinte semmi téttel nem bíró Young Boys csörte elé.
Hajtás után övé lesz a szó.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Rangnick a házban

Megkezdi működését a gegenpresszing atyaúristene, és nyilván azt várjuk, hogy két edzéssel a háta mögött máris csodát csinál. A Crystal Palace erre megfelelő ellenfél, de márciusig se fogunk verhetetlen csapattal találkozni, úgyhogy jó esetben egy 14 meccses diadalmenet indul most el.

Manchester United v Young Boys (Dec 8)
Norwich City v Manchester United (Dec 11)
Brentford v Manchester United (Dec 14)
Manchester United v Brighton & Hove Albion (Dec 18)
Newcastle United v Manchester United (Dec 27)
Manchester United v Burnley (Dec 30)
Manchester United v Wolverhampton Wanderers (Jan 3)
Aston Villa v Manchester United (Jan 15)
Manchester United v West Ham United (Jan 22)
Burnley v Manchester United (Feb 8)
Manchester United v Southampton (Feb 12)
Leeds United v Manchester United (Feb 19)
Manchester United v Watford (Feb 26)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Das Reboot? Ralf Rangnick lesz az interim

A modern német futball „keresztapja”, a 64 éves Rangnick lesz az ideiglenes főnök. A Lokomotív Moszkva technikai igazgatói posztját hagyja ott a United kedvéért. A szerződése májusig szól, után még két évig konzultációs szerepet vállal. A döntés még nem hivatalos, de az Athletic már tényként közölte.

És hogy mi Rangnick #filozofi-ja? A saját szavaival: heavy metal és rock and roll futball, mint Kloppnál. Bővebben:

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy toffee a délutáni kávé mellé?

A szerda esti meccs után logikus, hogy megint szombat délben játszunk, miközben a BL-ben érdekelt riválisok közül a Chelsea-nek csak 16:00-kor van jelenése, a City-Pool páros pedig egy teljes nappal pihenhet többet és még az Arsenal is

Persze ha már előre kifogásokat akarunk keresni, akkor inkább a slágertémát kell újra elővenni, vagyis az egzisztenciális súlyosságát illetően csak a „lenni vagy nem lenni”-hez mérhető kérdést: McFred vagy nem McFred? A Donny-tábor számára nyilván egyértelmű a válasz, és még Matics involválása mellett is lehetne érvelni, de ha megnézzük, hogy az Everton Doucouré és Allen személyében milyen masszív és sokat futó középpályás tengellyel érkezik, akkor eléggé papírforma a McFredes felállás.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Villásebéd a BL-visszavágó árnyékában

Mikor volt utoljára olyan, hogy két egymást követő bajnokin ugyanazzal a kezdővel álljunk ki? (A megfejtéseket a kommentek közt várjuk.) A pesszimistábbak persze már a szezon kezdetétől tudták, hogy előbb-utóbb összefog állni a legendás McFred-duó, és  csak a reménytelenül naivak hittek abban, hogy a West Ham elleni teljesítményével Donny megváltotta a jegyet a kezdőbe. Ennek mondjuk nem kéne, hogy jelentősége legyen a meccs végkimenetelét illetően, a grealishtelenített Villát hazai pályán illene komolyabb nehézség nélkül megrépázni 1-2 góllal megverni.

A meccs a Digi Sport 2-n lesz látható, már annak, akinek van ilyenje, a Digi egyesen meg a BL-döntő visszavágója megy, kíváncsiak leszünk utólag a nézettségi adatokra.