Amikor egyedül ültem a Mozaikban

Miután az utolsó forduló számunkra már lényegtelenebb, mint a Gyirmót számára az NB1, és igazából nem dönt semmiről, egy rendhagyó “beharangozó” posztban inkább újabb élménybeszámolót közlünk, ezúttal a Stretford End szerkesztőségének lúzerebbik részéből.

[rövid verzió] Az úgy volt, hogy a Soton meccs napján, szerda délelőtt feltettem az aktuális kérdést a mozaikos csoportunkban, jön-e valaki este kollektív meccsnézésre. Már akkor kapcsolhattam volna a sok ‘nem’, ‘nope’, ‘necces’, ‘felejtős’, ‘kihagyom’ válasz olvastán, de az egy szem ’50-50′-ben – nini, egy újabb X – bízva, és a “ha United meccs van, ott mindig vagyunk négyen-öten” törvényt szem előtt tartva úgy döntöttem, azért én útnak indulok. Így végül ellátogattam a Stretford End alma (szilva, barack, mézes körte) materébe, majd nem néztem meg a meccset, ittam (keveset), hazajöttem. Szar volt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Így zarándokoltunk EL a manchesteri mekkába

[rövid verzió] Az úgy volt, hogy a (szintén vörös) Kolléga szólt, hogy egy ismerősének az ismerőse szerzett négy jegyet a Vigo elleni visszavágóra, és ebből hármat vihetünk is, szóval érdekelne-e, hát hogy a faszba ne, válaszoltam, úgyhogy elutaltuk a pénzt, május 11-én hajnalban repülőre ültünk (a Szervezőn kívül jött még a kolléga szintén vörös gyerekkori cimborája is), este megnéztük a meccset, utána ittunk (előtte is), másnap stadiontúráztunk, szombat délelőtt hazajöttünk. Jó volt. (Aki nem szereti a sok betűt, most tekerjen a képekhez vagy a kommentekhez.)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….