Ugyan augusztusban még mindenki a Mourinho-rezsim gyors összeomlásáért imádkozott, amire a szeptemberi teljesítményünk is katalizátorként hatott, október végére eljutottunk oda, hogy malacunkat ugyan időről-időre sokkolják, a késszúrás elől valahogy mindig el tud szaladni. A mai napon soros böllér Liverpoolból érkezik az álmok óljába, vendégünk az Everton.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A Juventus elleni vereség nem igazán hatott meglepetésként a Stretford End szurkolói közösségében, Mourinho mérkőzés utáni akciója viszont már átütötte az ingerküszöböt. Éppen ezért néézzük is meg, hogy miért különösen megmagyarázhatatlan az, hogy a portugál nem cserélt a rangadón, illetve a kalapból újra előhalászott 4231 is több sebből vérzett a keddi találkozón.
Egyáltalán nem sima mérkőzésekkel folytatódik az októberi hadjárat Európa első számú sorozatában. Ráadásul a Valencia elleni elmaradt győzelem miatt könnyen a Bajnokok Ligájában is kellemetlen helyzetben találhatjuk magunkat a Juventus elleni két mérkőzést követően. Cristiano Ronaldo ráadásul itt van, és még csak most kezd igazán belelendülni a góllövésbe. A tovább után elmondjuk, hogy milyen egyéb szörnyűségek várhatnak még ránk.
A nemzetközi szünet alatt átfagyott öltözőkbe ma délután kicsit langyosabb hangulat fog költözni, történik majd mindez a jelenleg hármas holtversenyben éllovas Chelsea otthonában. Egyébként kezd kicsit emelkedni a blog tartályában a taktikai elemzések szintje, de majd ígérem, hogy ezután hagyom szóhoz jutni a többieket is.
Törzskommentelőnk, clacka nem bírta tovább, vendégposztot küldött. Köszönjük!
A kritikusnak nincs könnyű dolga: ha túl szigorú ítéletet mond, elitistának és sznobnak titulálják, ha viszont olykor a szívére hallgatva és elgyengülve lágyabb hangot üt meg, könnyen a populizmus vagy a fogyasztói szemlélet előtt való meghajlás vádjával illethetik. Ezt azért tartottam fontosnak előrebocsátani, mivel jelen írásom egyik tárgya iránti elfogultságomból fakadóan szíves-örömest írtam volna ajánlót, ám a látottak alapján és a lelkiismeretem hangjára hallgatva sajnos csak a kritika műfajában tudom megfogalmazni véleményemet.
Jómagam – valószínűleg több 100 millió rajongó társammal együtt – alig vártam José Mourinho legújabb produkciójának bemutatóját, amelyre 2018. október 2-án 20.45-kor került sor a nagy múltú és patinás manchesteri Álmok Színházában. Sajnos, mint arra már céloztam, csalódottan álltam fel az előadás végén, ám mielőtt erre részletesebben kitérnék, tekintsük át a portugál művész eddigi pályafutását, hogy kontextusba tudjuk helyezi a legutóbb látottakat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A Ferguson-sztori bevezetés szívélyes fogadtatásának (tényleg köszi srácok, örültem neki) hálájaként (meg nagyrészt a nemzetközi szünetnek köszönhetően) máris érkezik a következő rész.
A gyorsan változó idők szavára (ami az előző fejezetben bővebben lett kifejtve) azonnal választ kellett adnia Fergusonnak, ő pedig sosem várt egy másodpercig sem, mielőtt egy fontos lépést meghúzott volna.
Most, hogy lecsillapodtak a szombat este utolsó hullámai és már senki sem frissíti a “Mourinho sacked” kifejezés találatait ötpercenként, mi is kihasználjuk az alkalmat és lejjebb vesszük a fordulatszámot, nosztalgikusra véve a figurát.
A bejegyzés, amit most olvastok, igazából 2013 karácsonyával kezdődik, amikor is történt, hogy a Jézuska hozott egy friss kiadású Ferguson-életrajzi könyvet, mint gondolom oly sokatoknak is. A bajnoki táblán ekkor éppen az előkelő 9. helyet foglaltuk el, úgyhogy ezt az estét is sikerült a jövő miatti aggódással tölteni. A könyvön mindössze néhány óra alatt át lehetett futni és mit mondjak, kicsit hiányosabbnak éreztem az életem miután letettem. Ez adott apropót mindahhoz, amit a továbbiakban el fogok követni.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A Newcastle elleni meccs előtti poszt nyomokban majd felvezetést is fog tartalmazni, túlnyomórészt azonban a csapat eddigi játékán történő merengés következik – a készítmény kiskorúak elől elzárva tartandó, tárolása csak napfénytől elzárt, hűvös helyen ajánlott.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az a kiváló ötletünk támadt, hogy pont a legnagyobb Mourinho-meltdown idején nézzük meg saját szemmel a manchesteri szentélyt és imádott csapatunkat a Valencia elleni BL-meccsen. Ha már így alakult, vittünk magunkkal egy mikrofont, hogy tudjunk podcastolni a stadionban, és az oda-, illetve a visszafelé vezető út során. Hogy sikerült-e bejutnunk a legendás szurkolói kocsmába, az csak a kattintás után derül ki, ahogy az is, mennyibe fáj egy ilyen út. Jó szórakozást!
Nehéz feladat előtt áll az egyszeri szerző a Valencia elleni Bajnokok Ligája mérkőzés beharangozó írása során. A fenti címben kiemelt szofisztikált kérdésfelvetés a Depresszió zenekar koncertjei előtt szokott elhangozni, midőn az értő közönség szerint ideje a húrok közé csapni, és a banda még sehol. De tényleg, mi a faszt lehetne még írni a hétvégi forduló után? Amikor a West Ham (érted, a West Ham!!!) simázott le minket Londonban, egy másodpercnyi esélyt sem adva gyengélkedő kedvenceinknek. De nézzük a jó oldalát (mert mindennek van ilyen – beszélik), tudjuk mire fogni alkoholista mivoltunkat közeli ismerőseinkkel történő beszélgetéseink során amikor a meccs vége után elő merünk mászni az asztal alól a rivális szurkolók távozását követően, ahová a gúnyos megjegyzéseket elkerülendő bújtunk.
