Sűrű a menetrend, egy héten belül már a harmadik PL-meccset nyomja le a csapat, ráadásul a hétközi Spurs elleni gála után ismét egy top6-os rangadó vár ránk. A sors fura fintorának köszönhetően 11 meccs alatt le is tudjuk a rangadók első körét, tehát a ma esti meccs után elvileg már könnyebb ellenfelek jönnek (egészen januárig, amikor is jön a City – Arsenal kettős szintén egy héten belül, hogy rohadjon meg aki ezért felelős). Ten Hag mérlege egész jó lenne a rangadókon ha azt a meccset nem számítanánk, de hát Potter ellen sem épp a jobbik arcát mutatta új menedzserünk még augusztusban. Ha mindehhez hozzávesszük még hogy 10 helyen változatlan a kezdőcsapatunk, meg a Chelsea csapatában mindig megbúvó köcsögfaktort, akkor kijelenthető hogy a szerdainál jóval nehezebb találkozóra számíthatunk. Idegenben jó az iksz?
Strigo bejegyzései
Békés brentfordi beszélgetés
Számíts mindig a legrosszabbra és akkor nem érhet csalódás – ez minimál beharangozónk mottója, enyhítve a nyomást az új edzői stábon, na meg némileg haladva a korszellemmel is, mert ugye mindenszar. Lehet persze minden még szarabb is, a második PL-szezonját kezdő Brentford pedig valószínűleg mindent meg is fog tenni ennek érdekében. Ma éppen 30 éve hogy elindult a Premier League, legutóbb azt a szezont kezdtük két vereséggel, egyrészt ezt kéne elkerülni, másrészt meg Arnautovicsot, aki biztosan nem Cantona. A Brentfordtól utoljára 84 éve kaptunk ki, szóval épp ideje, idegenbeli formánk alapján pedig erre minden esély megvan, hiszen legutolsó hat bajnoki túránk egyaránt vereséggel ért véget (köszi, tanácsadó). Thomas Frank dán ihletésű moneyball projektje legutóbb két gól mínuszból állt fel a Leicester ellen, nyilván első hazai meccsüket sem fogják félvállról venni, szóval fel kell kötnünk a zöld-sárga gatyát, ha nem akarunk szégyenszemre a kiesőzónában szerénykedni két (khm, három) forduló után. Itt a kezdő, meg lehet tippelni a számunkra legkedvezőtlenebb párharcot, lehet előre anyázni hogy ki miatt fogunk kikapni (Dalot). Mert nyilván kiszopunk, 3-1-re.
Amikor az ellenfél csapata a kórházban végezte – Don’t cry for me
Nem tudod, hogy ki miatt vezették be a sárga- és piros lapokat? Fogalmad sincs hogy ki a focitörténelem legnagyobb hentese, aki ellen Cruyff például nem mert pályára lépni? Nem tudod hogy kik vívták a Montevideoi Csatát? Nem hallottál még a vébégyőztes szövetségi kapitányról, aki játékos korában tűvel szúrkálta az ellenfeleit pontrúgásoknál? Nem ugrik be, hogy milyen nemzetiségű volt az első, vébédöntőn kiállított játékos? Ha ezen kérdések többségére a válaszod nem, akkor nem ismered igazán az argentin focit. A továbbiakban a nyugalom megzavarására alkalmas archív felvételekkel tűzdelt eredettörténet a focivilág legnagyobb genyáiról. A poszt nyomokban Manchester Unitedet is tartalmaz.
Hová teszed az X-et?
Sorsdöntő választás következik, hiszen a klub következő négy évét meghatározó döntés kapujában állunk. A tét nem más, mint hogy fel tudunk-e zárkózni az európai elit színvonalához, vagy továbbra is nevetség tárgyaként süllyedünk egyre mélyebbre a sikertelenségben. A Stretford End stábja hosszas előkészítő munka után hivatalos engedélyt kapott a minden határon túli szavazatok begyűjtéséhez, így nektek is lehet beleszólásotok abba, melyik lista nyerje a következő edzőválasztást. Ehhez nem kell mást tennetek, mint kinyomtatnotok az alábbi szavazólapokat és kitöltés után beletenni azokat egy zárt borítékba egy másik dokumentummal együtt, amin szerepel a nevetek, a bankkártyátok száma (ne felejtsétek el ráírni a hátuljáról azt a szart sem), valamint a Netflix-jelszavatok, majd küldjétek el azt nekünk. Mi természetesen megígérjük, hogy nem élünk vissza a személyes adatokkal, és a nekünk nem tetsző szavazatokat sem fogjuk elégetni a közeli szeméttelep mellett. Felhívnánk figyelmeteket, hogy a második lapon található népszavazási kérdésekre a faszrajzzal való szavazás is elfogadható. Ja, és a Leicesterrel játszunk ma késő délután.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Ez történt 2025-ben
Év vége lévén mindenki visszaemlékezik az elmúlt esztendőre, nálunk ez idén – ha nem bánjátok – kimarad, az új év közeledtével pedig egyre inkább elvarázsolja gondolatainkat a petárdával, pezsgővel és bajszosleszeaszarral fűszerezett szilveszteri hangulat. Nincsen újévi parti nevetés nélkül, így az amúgy sem komolyságáról és modorosságáról nevezetes Stretford End blog az előző évek sikerein felbuzdulva idén is megpróbálkozik a már félrészeg olvasók rekeszizmainak megmozgatásával. A továbbiakban egy fiktív évösszegzést olvashattok a tavalyi(előtti?) posztunkra nagy ívben szaró üveggömbünk homályos jóslataira alapozva, ugyanis 2025 történéseit mutatjuk be. A 2021-es esztendővel való bármiféle hasonlóság csakis a véletlen műve lehet. BÚÉK!

Chi sei? – Lúzerek
Nehéz megmagyarázni hogy az embernek miért van második csapata, miért szurkol egy másik klubnak is, vagy hogy egyáltalán szükség van-e szurkolói energiáinak megosztására az amúgy is 50+ meccses szezonok világában. A futballszurkolós poliamoria kialakulásának számos oka lehet: az ember követ egy másik bajnokságot, ahol egy idő után mindenképp szimpatikussá válik egy csapat; szurkol a helyi megyeketteseknek vagy a Fradikának; külföldi tartózkodás/meccslátogatás alatt beleszeret egy közegbe; egy sikeres FIFA- vagy FM-karrier okán; vagy csak simán egy szerethető játékost/edzőt/csapatot fedez fel és utána közelebbről is követi őket. De fel lehet ülni a hypevonatra is, lehet szorítani az örökös lúzernek meg underdognak (úgy is, mint Dávidnak a Góliátok mezőnyében), meg hipszterkedni egy olyan klubbal amit mások maximum kétperces összefoglalókból és a livescore oldaláról ismernek. Mivel a magyar fociszurkolókat általában jól be lehet határolni 15-20 topcsapat követőiként, a másodlagos preferenciák általában más vonalon mozognak, teljesen más büdzsével és célokkal, a két csapat aligha játszik egymás ellen komoly tétmeccset. Na ez változott meg esetemben, ma ugyanis a United először találkozik az Atalantával, vagyis a második csapatommal.

Farkasos örömködő
Bár a CR hazatér sztori abszolút ellopta a showt mindennemű unitedes hír elől, azért akad még itt a hétvégén egy nem kicsit fontos meccs is. A nunótlanított Wolves otthonába látogatunk, pont mint az előző szezon utolsó fordulójában, amikor is az EL-döntőre készülő A-csapat mellőzése mellett is győztünk, Elanga és Mata góljaival. Ha a már említett portugál mester új csapata esetleg nem nyerne, egy két gólos győzelemmel akár az első helyre is ugorhatnánk. Ez ugyan jelenleg még nem elvárás, az augusztusi elsőség aligha jelent bármit, a 3 pont viszont kötelező lenne a Southamptonban elvesztegetett kettő pótlására. Hogy mi még az elvárás? Például hogy a bíró (Mike Dean, khm) ne adjon meg szabálytalan gólt az ellenfélnek, fejeljünk be végre egy kurva rohadt pontrúgást, illetve hogy új igazolásaink 10-20 percnyi alibinél meg padon ücsörgésnél többet is mutassanak. Ha ez mind összejön, nem kéne hogy gondot okozzon az eddig pontnélküli farkasfalka. Van még egy óra az F1 rajtjáig kezdőig, mi a de Gea – Wan-Bissaka, Varane, Maguire, Shaw – Fred, van de Beek – Sancho, Bruno, Pogba – Greenwood kezdőt tippeljük, de úgysem ez lesz.
2021 legjobb sorozatai
Nyár van és fociaszály, az Eb-hajtás után talán ez most kibírható, de egyébként még két nagyon hosszú hét vár ránk a Premier League indulásáig. Sajnos ezen szenvedélybetegség kielégítésében nem segít sem az U23 csapatunk langyi felkészülése, sem a csakis embertelen időpontban megtekinthető, nézők nélküli, mérsékelt magyar éremeső sem. Jobb híján tehát az ember covid utáni legjobb barátjához fordulunk segítségért, vagyis a streaming szolgáltatókhoz. Mivel a legnagyobbaknál csak a béna Sunderlandről meg az ütnivaló Mourinhoról találtunk contentet, kénytelenek voltunk létrehozni a saját csatornánkat. Ismerkedjetek meg tehát a Stretford End TV-vel, ahol a legjobb Manchester United témájú sorozatokat tudjátok binge watcholni a szezonra való ráhangolódásként.

Előválasztás 2021
Furcsa ezt leírni, de a fénysebességgel közlekedő 2020-21-es szezon hirtelen véget ért, így a hónapokon át tartó heti két meccses brutális tempót most két hét üresség követi, hogy aztán az Eb-re ismét felpörögjenek az események. A klubszezonnak tehát vége, és egy podcast formájában majd jól meg is álszakértjük a szomorkás végűre sikerült idényt, ehhez azonban a ti segítségeteket is szeretnénk igénybe venni. Ahogyan az már szinte hagyománnyá vált, idén is megválasztjuk a szezon 10 legjobb United-játékosát, a szerkesztőségi szavazatok közé pedig beszámítjuk a nép szavát is.

Nézők előtt könnyebb lesz?
Bár a szezonban nem először lesznek nézők meccsnapon az Old Traffordon, de ezúttal remélhetőleg meccs is lesz, amit tízezren is megtekinthetnek a helyszínen. A csapat eddig tartotta magát a Football is nothing without fans mottóhoz, hiszen mind a hat bajnoki vereségünket otthon nyeltük be. Ráadásul az utolsó kettőt is, így most nem csak a már kieső Fulham játékereje és motiváltásga, hanem a rossz sorozat megszakítása is a sima hazai mellett szól. Maguire ugyan max a lelátón, mankóval örülhet a szurkolóknak, de reméljük hogy pl. Cavani megszerzi első olyan gólját, aminek helyben is örülnek párezren. Még mindig nem egy igazi teltházas szezonbúcsúztató, de azért a csapat és a szurkolók hangulatának jót tenne, ha begyűjtenénk a három pontot, ebben ők lesznek a főszereplők:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….