Mostanra már nyilván mindenki értesült róla, hogy Mason Greenwoodtól elbúcsúzott a klub, a kommentek közt pedig nagyjából mindent meg is beszéltünk, de ettől még érdemes külön posztban is emlékművet állítani ennek böszmeségnek, amihez hasonlót nem hogy a világ egyik legnépszerűbb klubja, de egy BME IV. ligában induló csapat se sűrűn produkál. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ez nem déjà vu, délután ismét összecsapunk a Leedsszel, a héten már másodszorra. Nézzük, mi az, amit már biztosan tudhatunk!
A United valószínűleg erős felállásban lép pályára, a hangsúlyt a szilárd védekezésre és a gyors ellentámadásokra helyezve. A csapat több tehetséges támadójátékossal is rendelkezik, akik gondot okozhatnak a Leeds védelmének, és igyekeznek majd kihasználni a gólszerzési lehetőségeket. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Eldőlt: 99%-os valószínűséggel Ronaldót már csak archív felvételeken fogjuk United-mezben látni. Interjút adott egyik legnagyobb rajongójának (az amúgy Arsenal-fan) Piers Morgannek, és elpanaszolta neki, hogy a United ki akarja kényszeríteni a távozását, nem tiszteli Ten Hagot és a többi edzőt, mert ők sem tisztelik őt. A klub szerinte már az előző szezonban is meg akart szabadulni tőle. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egyik meghatározó futballemlékem természetesen a 99-es BL-döntő. Nemcsak a győzelem miatt (football, bloody hell), hanem mert itt szembesültem vele először, hogy mennyire felzaklatja az emberek igazságérzetét, amikor nem a „jobb” csapat nyer. Apámmal néztem a meccset, aki még kocadrukkernek se mondható, és kedvenc csapata sincs, a döntő után mégis azon háborgott, hogy milyen igazságtalanság érte a Bayern Münchent. Dominálták a meccset, vezettek végig, nekik kellett volna nyerni, milyen dolog ez, hogy csak úgy bemákolja a másik csapat a győzelmet? Az, amelyiknek semmilyen komoly taktikája nem volt, csak egy random szöglet utáni kavarodásban sikerült valahogy beleérni a labdába (kétszer). Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Híreket mondunk:
Itt az új adás, van benne:
Line up: Strigo, Beyonder, harmansmith
A szombati ebéd mellé megtekinthetjük a Southampton elleni derbit (tipp: az első félidőben jók leszünk, a másodikban meg nem), de beharang helyett beszéljünk valami fontosabbról
Felkerült a Prime Videóra a Wayne Rooney-ról készített portréfilm, amit a United-fanok talán jobban is vártak, mint a mai meccset. Rooney nemcsak a főhős, de a(z egyik) megrendelő is, a filmmel az volt az egyik célja, hogy megmutassa, honnan jött, milyen mentális problémákkal kellett megküzdenie, és hogy mi van a fejében.
Utóbbi azért fontos, mert még a United szurkolói közt is sokan vannak azok, akik Rooney-t egy szimpatikus, de üresfejű proligyereknek tartották, ami hősünket, a filmből ítélve, eléggé bántotta. Azt persze eddig is tudtuk, hogy Wayne nem Liverpool kastélynegyedében nőtt fel, de egész más látni is a kezdeteket a régi fotókon és videókon. A filmnek ez a legerősebb része, Rooney saját visszaemlékezései, plusz a családtagok, egykori edzők és csapattársak beszámolói alapján elég pontos képet kapunk arról, milyen élmény is lehetett 16 évesen országos sztárrá válni. Innen, a kulisszák mögül nézve, sokkal jobban meg lehet érteni, miért tűnt úgy, hogy Rooney még annál is „egyszerűbb” gyerek, mint amilyennek kinéz. (Mert be volt szarva a kamerák kereszttüzében. Ki ne lett volna az a helyében?)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….A szerda esti meccs után logikus, hogy megint szombat délben játszunk, miközben a BL-ben érdekelt riválisok közül a Chelsea-nek csak 16:00-kor van jelenése, a City-Pool páros pedig egy teljes nappal pihenhet többet és még az Arsenal is
Persze ha már előre kifogásokat akarunk keresni, akkor inkább a slágertémát kell újra elővenni, vagyis az egzisztenciális súlyosságát illetően csak a „lenni vagy nem lenni”-hez mérhető kérdést: McFred vagy nem McFred? A Donny-tábor számára nyilván egyértelmű a válasz, és még Matics involválása mellett is lehetne érvelni, de ha megnézzük, hogy az Everton Doucouré és Allen személyében milyen masszív és sokat futó középpályás tengellyel érkezik, akkor eléggé papírforma a McFredes felállás.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Ide eredetileg csak egy kommentfogót terveztünk a döntőre, de közben értesültünk egy nagyon durva dologról: a saját szerkesztőségünkön belül is bujkálnak elvetemült Anglia-drukkerek. De egy legalábbis biztos. Őt szembesítettük néhány olyan kérdéssel, amely a kommentmezőben is megfogalmazódott az elmúlt pár napban. (A nevét nem merte vállalni a sunyi kis patkány.)
Igazából már nagyon régóta, több mint tíz éve érzem azt, hogy valami nincs velem rendben, de csak tavaly mertem ez bevallani magamnak. A pontos dátumra is emlékszem. 2020. december 1. Ezen a napon jelentette be Ellen Page amerikai színész(nő), hogy transzneműnek érzi magát, és a továbbiakban Elliot néven, férfiként fog élni. Régebben én is úgy reagáltam volna erre a hírre, mint a kommentelők közül sokan, röhögőfejes emodzsival vagy lájkvadász vicceskedéssel. Ami azt illeti, eszembe is jutott egy jó poén, be is írtam, de aztán valamiért mégsem küldtem el. Helyette elkezdtem Ellen Elliot Page-interjúkat olvasni, meg akartam érteni, mi visz rá valakit egy ilyen döntésre, és persze a transzneműségről se tudtam sokat, úgyhogy beleástam magam a Wikipédiába. És minél többet tudtam meg Page-ről és a motivációiról, annál jobban kezdtem megérteni őt. Sőt egy idő után azt vettem észre, hogy iszonyúan irigylem őt…
