Egyelőre senki nem találja a szavakat a párizsban történtek óta, úgyhogy nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy a sokktól/eufóriától/izgalomtól (és alkoholmérgezéstől) remegő ujjaimmal pötyöghetek néhány sort az Arsenal elleni meccs előtt.
A komplett szerkesztőség kezd úgy kinézni, mint azok az alakok, akiket a kútból frissen kimászott Samara Morgan csókolt homlokon. Legközelebb tényleg kapni fogtok rendes beharangot, becsszó, hogy eskü, komolyan. Azonban előtte újabb kitekintés érkezik a Ferguson-életműből, mégpedig a 20 évvel ezelőtti Inter ellen vívott Bajnokok Ligája negyeddöntő első meccse. Elsősorban azért, mert ezt találtam meg feltöltve Daily (nem Blind) motionre, másrészt pedig ez a meccs volt az első, amit igazi esélyeshez méltóan dominált le a United a kezdő sípszótól a lefújásig. Aztán a bejegyzés végén a szokott módon megpróbálok összeszedni 3 sornyi aktuális történést a PSG-visszavágó elé és úgy tenni, mintha mi sem történt volna.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Immár 73 napja tart a hadjárat, mióta Ole Skjeggløse Øyvindson átvette az észak-frízekből toborzott viking csapatok irányítását. Odinnak hála eddig csak a frankok elleni támadásból kellett visszavonulót fújni, a menetelés azonban egészen Lindisfarne-ig vezette őket, avagy ahogy a helyiek hívták, a Szent Szigetre. Bár a történészek szerint Anglia viking meghódítása a lindisfarne-i dúlással kezdődött, némileg ellentmond ennek az a tény, hogy Ole Øyvindson csapatai Londinium felől érkeztek, miután porrá égették a Kristály Palotaként is emlegetett palánkvárat, köszönhetően a bizánci hadjárat idején besorozott szaracén harcosnak. Persze ez a 73 nap sem múlhatott el veszteségek nélkül, hiszen egy háborúban a győztesek is bőven veszítenek, Olenak ráadásul a legjobb harcosait kellett hátrahagynia a gyógygombákkal dolgozó orákulum sátrában.
A bejegyzés címéből nyilvánvalóan kiderül, hogy (hosszabb szünet után) újabb fejezettel folytatódik a Főnök úr históriája, de mivel meglepetten vettük észre a naptárban, hogy ma este a Crystal Palace lát minket vendégül egy bajnoki erejéig, így tűzoltás jelleggel rájuk is szánunk egy bekezdést a végén.
Talán a szezon legfontosabb mérkőzése következik. Bár a TOP4-ért folytatott harcunk miatt ezt a jelzőt az összes hátralévő bajnokinkra rá lehetne húzni (köszi Mou), de a Liverpool elleni derbi mindig kiemelt jelentőséggel bír. Főleg úgy, hogy legfőbb riválisunk rég látott közelségbe került a bajnoki cím megszerzéséhez. A Liverpool szurkolók túlságosan megrészegültek egyelőre ahhoz, hogy meggátolják az optimizmus diadalát a tapasztalat fölött, és még elhiszik, így a játékosaink feladata lesz vasárnap délután visszarángatni őket a realitás szilárd talajára.
A kupasorozat, ahol nyilvánvalóan sorra kapjuk az idegenbeli kemény ellenfeleket idén. Kifejezetten peches számunkra mindez, hiszen az Arsenal után egy másik londoni együtteshez, a Chelsea-hez kell látogatnunk. Az előjelek nem túl kedvezőek…
Elsősorban azért sem, mert Lingard és Martial sem áll a csapat rendelkezésére, ami talán nem is a mostani mérkőzés miatt, hanem sokkal inkább a Liverpool elleni PL összecsapás miatt lehet izgalmas. Solskjaer többek között ennek okán is neki fog kezdeni a rotálásnak, aminek hála néhány meglepetésember találhatja majd magát a kezdőcsapatban.
Mostanában nosztalgikus érzések kavaroghatnak a unitedes szurkolói lelkekben; a látványos támadófoci, a hónapokon átívelő veretlenség, vagy a kellő arroganciával fűszerezett magabiztosság mellé ráadásul most betársul egy régről talán még ismerős hangulat, a BL-tavasz. Persze, szerepeltünk már a poszt-Fergie érában is a legrangosabb kupában bőven, de kiszenvedett Olimpiakosz-verésen, Wolfsburg elleni csoportkörös buktán, meg reménytelen Sevilla-kiesésen kívül nem futottra másra. Nem találtuk a helyünket Európa elitjében, ahol, valljuk meg őszintén, semmi keresnivalónk nem volt az utóbbi hat évben. Kíváncsian várjuk tehát, hogy a tökéletes előjáték után Ole géniusza érvényesül-e a legfontosabb meccseken, a legmagasabb szinten is, mert hogy a csoportmásodikok méltó büntetéseként egy igazi nagypályás ellenfelet kaptunk a kieséses szakaszban, így aztán vigyázó szemünket Párisra vetjük.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Mondjuk ki az igazat és az őszintét: az elmúlt években nem volt túl jó dolog Manchester United szurkolónak lenni. Néhány kivételes alkalom persze akadt: a hosszú idő után újból megnyert FA-kupa, az Európa-liga győzelem vagy éppen a City elleni teljesen valószínűtlen fordítás képesek voltak elhozni azt a katarzist, amit olyannyira hiányoltunk. Összességében azonban kilátástalanság és az érdemi fejlődés teljes hiánya jellemezte ezt az időszakot, ami miatt nem csoda, hogy sokan inkább már nem a meccsek köré szervezték a hétvégi programjukat. De aztán jött egy bizonyos Ole Gunnar Solskjaer…
Ismét két meccs közé bepréselve szolgáltatunk némi aktualitást, a kommentfalon burjánzó Lindelöf-vita mellé készült egy kis nézni- és hallgatnivaló, valamint megemlékezünk arról a tényről is, hogy Lindelöf januári teljesítménye a hónap játékosa díjat is kiérdemelte volna (Rashforddal együtt mellesleg).
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nehéz szó, nehéz meccs. Ez vár ránk a mai napon. A csapat ugyanis a váratlan pontvesztést követően némileg győzelmi kényszerben van, ha kapaszkodni szeretne a legjobb négyhez. Az ellenfél pedig ezúttal az a Leicester City lesz, aki idén nagyon sok pozitív meglepetésre volt képes. Hazai környezetben pedig különösen veszélyes az ellenfelekre.
