Ugyan augusztusban még mindenki a Mourinho-rezsim gyors összeomlásáért imádkozott, amire a szeptemberi teljesítményünk is katalizátorként hatott, október végére eljutottunk oda, hogy malacunkat ugyan időről-időre sokkolják, a késszúrás elől valahogy mindig el tud szaladni. A mai napon soros böllér Liverpoolból érkezik az álmok óljába, vendégünk az Everton.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Első! Leszögezem, hogy bár a kommentmezőben az elsőzés cseppet szánalmas cselekedet, de a Stretfordon egy új év első bejegyzését január elsején posztolni, miközben a többség még a Leicester becenevével fémjelzett másnaposság démonával küzd, szerintem kifejezetten menő. Legalábbis egy családos embertől, akitől távol állnak a szilveszteri bulik – savanyú a szőlő jeligével a kiadóba – és amikor ezt olvassátok, én már jó eséllyel vezetek, mert a család Mourinho-ja (csak én nevezhetem így EZSnét, bárki más tenné, kitépném a belét) kitalálta, hogy menjünk az év első három napján wellnessezni, így jó eséllyel nem látom a Sigurdssonék elleni (Ki)szenvedést. Jön az Everton-Manchester United bajnoki mérkőzés.
A stoke-i cold rainy délután után szeretett csaptunk az Old Traffordon fogadja Ronald Koeman tejkaramellás srácait: vendégünk az Everton.
Vasárnap reggel a templomban tömeg, este a United meg toffee-kkal hentereg…énekelhetné Loukács Laci a mai meccs alkalmából, de sajnos/szerencsére szövegírói készségekben meg sem közelíti a mai meccs hírnökét, szeretett csapatunk ugyanis a Goodison Parkba látogat, hogy a heti egy „ezt mindenképpen nyerni kell a versenyben maradáshoz” mérkőzést is letudja. 
Megannyi végigszenvedett 90 perc és kilátástalan foci után végre újra élvezhető United-meccset láttunk, és ez ebben a szezonban még akkor is feldobna minket, ha nem éppen az FA Kupa elődöntőjében történt volna mindez. De ott történt, így Martial Fergie-time, izé, Louis-time-ban szerzett gólja még katartikusabb élményt nyújtott. A győzelem értékéből még az sem von le semmit, hogy ellenfelünk a középszarrá kövült Everton volt, hiszen a második félidőben Martinezék is megrázták magukat, és az első játékrészben látottakkal ellentétben még focizni is szerettek volna. Ünneplésből sosem elég, osztályzáshoz meg sosem késő, a kiosztott érdemjegyek alapján meg döntsétek el ti, hogy a DDG-Fella-Marci hármasból kinek is járna a meccs embere trófea.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Három év. Ennyi idő telt el azóta, hogy csapatkapitányunk bármilyen trófeát emelhetett a magasba (Moyes Community Shield-jétől most tekintsünk el). És például liverpooli szemmel három év koránt sem tűnik hosszú időnek kupátlanság szempontjából, számunkra egy örökkévalóságnak hat. Mint sivatagi olajmezőkön szomjúhozó fehér ember a beduinok között víz után, úgy vágyik az egyszeri Manchester United szurkoló arra, hogy lássa csapatát újra egy kupasikert ünnepelni. Az FA kupa döntőbe jutás a cél, és e célhoz vezető út most az Everton legyőzésén át vezet.
Eljött itt van április, tavaly ilyenkor zsinórban szedtünk be három vereséget, nulla rúgott góllal és még így is bőven meglett a negyedik hely. Ezzel ellentétben most sokkal jobb futballt kellene bemutatni ahhoz, hogy valóban harcban legyünk az áhított pozícióért. Az április ráadásul mindjárt egy komolyabb mérkőzéssel kezdődik, ellenfél az Everton csapata, akiket nem igazán lehet soha leírni.
A Cselszki elleni vereség még belefért, hiszen mégis csak a bajnokcsapatról van szó, na de a 0-3 az Everton ellen, az tényleg ciki. Fél lábbal ugyan már a top4-ben vagyunk, de ha a csapat a vasárnapihoz hasonló hitvány teljesítményt nyújt az elkövetkező meccseken, akkor egyrészt a BL-indulás is necces lehet, másrészt a legtöbb, amiben reménykedhetünk, az a negyedik hely. Ami ugye pótselejtező, és már nem zeték meg bukarestiek ellen kell tolni, hanem mondjuk az Ajax vagy a Sporting ellen, ami a Fergie-érában megszokott szezonindító Community Shieldes bohóckodásoktól igen távol esik. A sima hármas amit a Goodisonban kapunk, az is rohadtul messze áll az Öreg alatt megszokottól, sőt igazából Mojszi munkásságának legsötétebb napjaira emlékeztet, mint ahogyan a kiosztott osztályzatok is nagyjából a tavalyi, egy-kezemen-meg-tudom-mutatni érát idézik. Rendhagyó értékelésünkben ezúttal nem posztok szerint haladunk, hanem a legkevésbé hibáztatható játékostól a fő bűnbakig, ráadásul mindenkiről előástunk egy-egy cseppet sem hízelgő statisztikát. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A hétvégi bajnokikat követően ismételten válogatott szünet vár majd a csapatokra és a játékosokra, ami lehetne akár rossz hír is, LVG és a United számára azonban kifejezetten pozitív, hiszen addig is fogyatkozhatnak a nevek a sérültek listáján. Egy kihívás azonban addig még hátravan, hiszen a 13 órakor kezdődő Everton elleni összecsapás során (meg még további kettőn) kénytelenek leszünk nélkülözni kapitányunkat, idén először. Arról nem is beszélve, hogy ennek az újjáépített csapatnak ez lesz az első valamennyire komoly erőpróbája.
A Hull City kupameccse miatti hosszas pihenőnk következtében volt időnk megemészteni a Bayern elleni BL-kiesést, így a bajnokság hajrájára újult erővel és komolyabb teher nélkül fordulhatunk. Tét persze továbbra is van: az európai kupaindulásért még mindenképpen versenyben vagyunk, sőt, egy utópisztikus szcenárió bekövetkeztével még a negyedik helyre is odaérhetnénk, ám ez utóbbi sorsáért mai ellenfelünk, az Everton sokkal inkább aggódhat.
