Törzskommentelőnk, clacka nem bírta tovább, vendégposztot küldött. Köszönjük!
A kritikusnak nincs könnyű dolga: ha túl szigorú ítéletet mond, elitistának és sznobnak titulálják, ha viszont olykor a szívére hallgatva és elgyengülve lágyabb hangot üt meg, könnyen a populizmus vagy a fogyasztói szemlélet előtt való meghajlás vádjával illethetik. Ezt azért tartottam fontosnak előrebocsátani, mivel jelen írásom egyik tárgya iránti elfogultságomból fakadóan szíves-örömest írtam volna ajánlót, ám a látottak alapján és a lelkiismeretem hangjára hallgatva sajnos csak a kritika műfajában tudom megfogalmazni véleményemet.
Jómagam – valószínűleg több 100 millió rajongó társammal együtt – alig vártam José Mourinho legújabb produkciójának bemutatóját, amelyre 2018. október 2-án 20.45-kor került sor a nagy múltú és patinás manchesteri Álmok Színházában. Sajnos, mint arra már céloztam, csalódottan álltam fel az előadás végén, ám mielőtt erre részletesebben kitérnék, tekintsük át a portugál művész eddigi pályafutását, hogy kontextusba tudjuk helyezi a legutóbb látottakat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mivel a modern csúcsfoci egyetlen fokmérője a Bajnokok Ligája küzdelmeiben való részvétel lett, tulajdonképpen szeptember közepén kezdődik meg a szezon Európa legnagyobb csapatainak számára. Hogy mi mennyire tartozunk jelenleg az elitbe, az valójában teljesen mindegy, mert az idény az augusztusi-szeptemberi felszopó bajnokik és a kézimunkának is gyenge válogatott szünet után indul be igazán. Hétközi meccsek, kettős terhelés, rotáció, kipihentebb ellenfelek, és egyéb finomságok várnak az amúgy sem túl optimista United-drukkerek idegeire, de hát igazából ezt szoktuk meg éveken át, ezért kell bekerülni Anglia négy legjobb csapata közé évről évre. BL-kalandozásunkat ezúttal Svájc jelenlegi legjobb csapata ellen kezdjük meg, őket fogjuk most úgy-ahogy bemutatni, hogy ne legyetek teljesen elveszve az esti, idegennyelvű stream nézése közben sem.