A válogatott szünet után újult erővel vethetjük magunkat a Premier League küzdelmeibe, a közelgő téli rohanás felvezetéseként egy kellemesnek éppen nem nevezhető sheffieldi kirándulás vár Solskjaer Olekulatára. A bajnokság előtt kevesen fogadtak volna arra, hogy november vége felé a két United közül az újonc áll majd előkelőbb helyen a tabellán, ezt a tarthatatlan állapotot orvosolandó (na meg a jelenlegi 10. helyünk miatt) a három pont megszerzése kötelező lenne.
A Leicester elleni győzelem után nem teljesen úgy folytatódott az idényünk, ahogy azt elképzeltük (illetve szerettük volna, mert szurkolói közösségünk jelentős része pont így képzelte el). A B csapatunk két sikerrel megvívott kupameccse keretbe foglalt egy meglehetősen elkeserítő vereséget, ahol bizonyos aggregált mutatók szerint ismét nekünk voltak nagyobb lehetőségeink, de az igazat megvallva a játék képe alapján egy büdös nagy 0-0 lett volna az igazságos eredmény. Ok, a Rochdale elleni büntetőkkel kivívott továbbjutást is nehéz hangosabb röhögés nélkül egyértelmű sikerként jellemezni, de hé, megnyertünk egy tizenegyes párbajt, mi ez, ha nem fejlődés! (széles vigyorú, mégis szomorú szmájli helye). A West Ham végül bevert kettőt, kikaptunk, itt a lehetőség, lehet javítani az Arsenal ellen.
Most, hogy végre lementek a gyengébb képességű előzenekarok a Nemzetközi Labdarúgó Fesztivál két nyitó napján, jöhet a főműsor, végre nagyszínpadra léphetnek fiataljaink az EL porondján. Eddig valójában nem igazán vettem komolyan az afféle szófordulatokat az Európa Liga kapcsán, mint „Ázsia-Kupa”, vagy „kazah sztyeppék”, de most aztán pofánbaszott a valóság Mjölnirje, mikor kissé beleástam magam, ki is lesz első ellenfelünk Európában.
A Nagy Háború a végéhez közeledik. Immár csak két esélyes jelölt maradt a Vastrón elfoglalásához vezető úton. A Holtak Vörös Serege élén masírozó, okulárét viselő Éjkirály Királyvár felé közeleg, a keleti Olaj Kompániát vezető Pep kapitány sötét riválisával lépést tartva verseng a végső győzelemért. És a két félelmetes horda között egy régen szebb napokat látott történelmi ház megtépázott kis csapata állomásozik egy büszke kastélyban, melynek célja visszakerülni a négy nagy ház közé, mire beköszönt a nyár…
Phil Jones rendszeres vitatéma a Stretford End hasábjain. A sérülékeny hátvéd már 27 esztendős, ennek ellenére sem az angol válogatott, sem a Manchester United stabil kezdőjébe nem tudta beharcolni magát. Ennek a gumilábúság mellett bizony a teljesítmény is az oka. Jones néhány olyan gyengeséget tudhat magáénak, amelyet egyszerűen képtelen levetkőzni. Ezeket a hibákat pedig lényegében minden meccsen iszonyatosan könnyű kiszúrni a játékában. Nem volt ez másként a Watford ellen sem.
Az év második podcastjában megbeszéljük, hogy mennyire jó érzés Ole kormányzása, és hogy van-e olyan, hogy Oleball. Kiderül az is, hogy kell-e paráznunk az Arsenal elleni vereség miatt. Ítéletet mondunk a McTomi-Fred-Pereira trió felett, találgatjuk a leendő igazolásokat, meg ilyesmi. Jó szórakozást & kommentelést!
Line up: Strigo, Kriss, Ezra, Beyonder.
(Az első 10 percben nem működött Kriss mikrofonja, de utána megszereltük. Bocs.)
Talán a szezon legfontosabb mérkőzése következik. Bár a TOP4-ért folytatott harcunk miatt ezt a jelzőt az összes hátralévő bajnokinkra rá lehetne húzni (köszi Mou), de a Liverpool elleni derbi mindig kiemelt jelentőséggel bír. Főleg úgy, hogy legfőbb riválisunk rég látott közelségbe került a bajnoki cím megszerzéséhez. A Liverpool szurkolók túlságosan megrészegültek egyelőre ahhoz, hogy meggátolják az optimizmus diadalát a tapasztalat fölött, és még elhiszik, így a játékosaink feladata lesz vasárnap délután visszarángatni őket a realitás szilárd talajára.
2019 első posztját január elsején kialvatlanul írni olyan, mint egy rivallót félretenni, esetleg egy csésze kávét kóstolni, amibe véletlen sót szórtál cukor helyett, vagy épp egy végtelenített szalagon a Zsozé féle United játékát nézni Kassai-Tóth Csaba kommentárjával egy tévé elé láncolva a 101-es szobában. Egyszóval borzalmas. De, amikor rájössz, hogy az utóbbi két hét nem a szilveszteri kibaszás bebaszás részegség okozta delírium látomásában történt csak, hanem tényleg Ole negyedik meccse következik, rögtön élénkebben próbálsz eleget tenni a kötelességednek. Ellenfelünk a szegény Pincér Juventusa, azaz a Newcastle United az év első bajnoki mérkőzésén.
Zsozefin szorongva, mégis várakozással telve várta az estét. Már egy hete másra sem tudott gondolni, mint a fiúval való találkozásra. A Pepével töltött másfél órás légyottok minden alkalommal új, izgató, gyönyörű, mégis gyötrelmes élményekkel kecsegtettek. Pepe a legtöbbször férfias határozottsággal gyűrte le ellenállását, de a sokszor erőszakra, megalázásra hajlamos természete nyugtalanította a lányt. Mégis minden találkozásuk során arra gondolt: ez alkalommal másképp lesz.
„Elérkeztünk a bajnokág ötödik fordulójához, csapatunk bombaformában játszik, az első négy meccs után 100 százalékos. Az ellenfelük a jobb sorsra érdemes, nagy múltú egyesület jelenleg erős középcsapat, két győzelemmel és két vereséggel kezdte a Premiere League idei kiírását. Nem szabad lebecsülnünk őket, de valójában csak a győzelem elfogadható ellenük, ha lépést akarunk tartani az élmezőnnyel, illetve meg akarjuk tartani makulátlan mutatónkat. Ez, forróvérű latin mesterünket ismerve nem lehet akadály!” – idézet a magyar Watford szurkolói klub felvezetőjéből. A Stretford Enden az utóbbi időkben megjelent kiváló posztok után itt és most csak egy szimpla és nem túl szakszerű beharangozóval jelentkezünk.
