Egy futballszurkolók lelkivilágával foglalkozó pszichológusnak nem egyszerű az élete. Persze a tanulmányaim befejeztével nem feltétlenül ezt a karrierívet képzeltem el magamnak, de az utóbbi tíz évben meredeken nőtt a kezelésre szoruló Manchester United drukkerek száma. Egy frissen végzett pszichológus pedig nem válogathat a páciensek között. Egyszer-egyszer kérdezgettem az ülések után a betegeimet, szerintük miért nem járnak más csapatok szimpatizánsai hozzám, de a city szurkolók kifejezést nem tudták értelmezni, a Liverpool drukkereire pedig azt felelték, hogy ők amúgy is gyógyíthatatlanok. Mindenesetre rögzítettem magamnak ezeket a beszélgetéseket a jövőbeni okulásom érdekében. A terapeuta – páciens között elhangzottakat más nem ismerheti meg, így remélem senki se olvassa el az alábbi sorokat sohasem rajtam kívül.
ezs10 bejegyzései
Jelenetek egy meccsnézésből
Csütörtökön a Sevillával játszottunk Európa Liga „odavágót”. Hosszú évek óta először voltam közös szerkesztőségi meccsnézésen, most végre eljutottam egyre. A társaság jó volt, a meccs vége pocsék. De megosztok egy élménybeszámolót, szenvedjen más is jeligére.
Ez a meccs mindig Dráma
Arsenal menetelés ide, $hitty pénzügyi botrány oda, az angol labdarúgás csúcsrangadója mindig is ez volt, és mindig is ez lesz. Liverpool-Manchester United Majkával a Spíler 1-en.
Két csapat számít ködös Albionba,
Anfield lesz a szín, utunk ide vezet.
Vak gyűlölettel harcolnak hiába,
Holland vér oktat őrült németet
Vad csatájukból két baljós ítélet
VAR szobában rossz döntés született,
És, hogy gólokat elvesznek e vakok,
Felszítják az ősi haragot.
Szörnyű riválisok, szerelmet ne is keress,
Vörösök tusájában, mi mindig heves,
Kezdetektől fogva nincs semmilyen alku,
Ma újra összecsap CaPoolet és MUntagu.
Néző, elegendő sörrel jöjj, segédkezz,
És a Pool-United a végén 1-2 lesz.
Ha ma este jársz itt először, harcolnod kell!
„A mélypontot elérni nem hétvégi kirándulás és nem is jógakurzus.”
Egy minden szempontból „csodálatos” szezont követő (túl)rövid nyári szünet után (kösz Fifa, kösz korrupció, kösz Katar) augusztus elején máris kezdődik egy újabb elbaszott Premier League évad a ködös Albionban. Nem elég az egyszeri Manchester United szurkolónak járványok tombolása (covid, majomhimlő, stb.), háború, infláció, globális felmelegedés, energiaválság, élelmiszerválság okozta stressz, még szeretett csapata agóniáját is idő előtt kénytelen tovább figyelemmel kísérni alkoholtól (könnyű- illetve keménydrogoktól, esetleg antidepresszánsoktól, kinek hogy) zavaros tekintettel. De! A remény halvány szikrája éledezik az egykor szebb napokat látott klub romjai között, és a különösen optimista drukkerek az agónia helyett megújulást, Főnix-szerű feltámadást vizionálnak. A remény neve Erik ten Hag, aki vasárnap a Brighton ellen mutathatja meg újdonsült Manchester United vezetőedzőként, hogy valójában nem „mindenszar”. Egy laza ötnullával, teszem azt.
Az utolsó ellen sosem könnyű – Norwich City – Manchester United
Ralf Rangnick megbízott menedzser harmadik meccse következik a Manchester United újdonsült irányítójaként ma este fél hétkor a Norwich City otthonában. A masszív Kristály Palack elleni győzelem és a Younger Boys-Young Boys tét nélküli BL meccsen elért döntetlen után egy nem lehetetlen küldetés vár a német szakemberre és csapatára, a táblázat utolsó helyén szerénykedő Kanárik kalitkájából kellene elhozni a három pontot.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Dupla West Ham – last minit
Egy felemásan sikerült hét után találkozunk a West Ham Uniteddel három napon belül kétszer is. Először bő két óra múlva Londonban, a Premier League ötödik fordulójában indul útjára a labda (ami egyébként gömbölyű, és az a csapat nyer, amelyik több gólt rúg), szerdán pedig a Karalábé kupa harmadik körében, az Old Traffordon próbál majd visszavágni a csúnya vasárnapi vereségért David Moyes csapata Ronaldoéknak (sajnos a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt a beharangozó nem lett hm, hogy is mondjam… teljeskörű).
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Elkéstél Pudli!
Május eleje volt, szombat reggel fél kilenc körül. A tavasz még kellette magát, mint szűzlány az első randevún, a hideg széltől reszketve húztam össze magamon vörös-fekete adidas ballonomat. A felhőktől roskadozó ég kiadós esőt ígért. Átfázva, másnaposan léptem be az irodámba, azon töprengve, mi a fenét is keresek én itt hétvégén. Kimerítő hét, kimerítő évad állt mögöttem. Két hete még Bikanyak Dyche verőlegényeit kellett móresre tanítanom, múlt vasárnap Marcelo leedsi bandájával akadtam össze, velük már nem bírtam zöld ágra vergődni.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Verjük már meg őket otthon!
Egy hosszú menetelés utolsó állomása következik ma, hiszen már idejét sem tudjuk, mikor pihenhettek játékosaink egy teljes hetet, hétközi mérkőzés nélkül. A mai Burnley elleni meccs után végre egy ilyen lazább hét következik, de előtte még nehéz feladat vár kedvenceinkre, Sean Dyche verőlegényeit kell móresre tanítaniuk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Róka bukta kupa
A téli meccsdömping végén, egy hosszabb, kéthetes szusszanás előtt – mármint nekünk, szurkolóknak jön a pihenő, a válogatott játékosoknak annyira nem – még egy akadályt kell sikeresen megugrani Ole alakulatának (nem vonom össze még egyszer a két szót, mert kibeleztek), a Leicester City elleni FA kupa negyeddöntőt.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Vintage rangadó
Az Ole Expressz 13 meccsen át tartó száguldása a sheffieldi állomáson váratlanul véget ért, a szerelvény csúnyán kisiklott, és betonfalnak vágódott. De nincs sok idő bánkódni, helyre kell rakni a vonatot, mert a menetrend szerinti következő megállón még nehezebb dolga lesz norvég masinisztánknak, ha el akarja kerülni, hogy Londonban is pirosra váltson előtte a szemafor. Arsenal-Manchester United Premier League mérkőzés következik.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….