A szörnyűségesen zárult karácsonyi meccsdömping után nem sok esély látszódott bármiféle optimizmusra így január közepén a Manchester United háza táján, 2018 azonban eddig meglepően jól alakult. Egy-egy tükörsima győzelem a bajnokságban, majd az FA-kupában, egy kis dubajozás feltöltődés gyanánt, ráadásul még Sánchez leigazolásához is valószínűtlenül közel kerültünk – sok jel nem utal arra, hogy ez a szokatlanul idilli hangulat pont ma este foszlana szerte az Old Traffordon.
Ha a ma esti, történetesen nem sok drukkert lázba hozó mérkőzés kapcsán déja vu érzésetek támadt, az nem a véletlen műve. Nem is olyan régen, egészen pontosan 2016 januárjában már találkoztunk a Derby County csapatával az FA Kupában. Igaz, az a negyedik fordulóban történt, meg idegenben, de a péntek esti dátum és a hitvány decemberi forma éppen elég közös nevezőt szolgáltat ahhoz, hogy a Stretford End környezettudatossága és a recycling jegyében elővegyük stanley kolléga két évvel ezelőtti posztját, és kisebb módosításokkal újrahasznosítsuk. Szóval, át is adom a két évvel ezelőtti stanley-nek a szót, dárbira fel! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Első! Leszögezem, hogy bár a kommentmezőben az elsőzés cseppet szánalmas cselekedet, de a Stretfordon egy új év első bejegyzését január elsején posztolni, miközben a többség még a Leicester becenevével fémjelzett másnaposság démonával küzd, szerintem kifejezetten menő. Legalábbis egy családos embertől, akitől távol állnak a szilveszteri bulik – savanyú a szőlő jeligével a kiadóba – és amikor ezt olvassátok, én már jó eséllyel vezetek, mert a család Mourinho-ja (csak én nevezhetem így EZSnét, bárki más tenné, kitépném a belét) kitalálta, hogy menjünk az év első három napján wellnessezni, így jó eséllyel nem látom a Sigurdssonék elleni (Ki)szenvedést. Jön az Everton-Manchester United bajnoki mérkőzés.
Az év utolsó mérkőzéséhez is elérkeztünk, és ha januárban valaki azt mondja nekem, hogy egy év múlva a második helyen várjuk a pezsgőpukkanást, igazán el szerettem volna hinni azt, amit mond. Történt ez akkor, amikor épp a 6. helyről bámultuk riválisaink alfelét. Ma azonban csak egyetlen jobb csapat van nálunk a Premier League-ben, most az érdekel valakit, hogy 15 pontos előnye van? Tavaly ilyenkor érdekelt volna valakit? A Manchester United elmúlt 3 mérkőzésének képe alapján nehéz erre a kérdésre őszintén válaszolni, de az emlékezés segít abban, hogy rálegyintsünk: lehetne rosszabb is. Igy indulunk hát el mai vendégeink fogadására; jön a Southampton.
Két hazai találkozó következik a Premier League karácsonyi hajtásában és mind a Burnley, mind a Southampton elleni ütközet igencsak a kötelező kategóriába tartozik. Már pusztán azért is, mert a riválisok bukása nem igazán tekinthető fixnek az elkövetkezendő fordulókban, a jelenlegi különbség megtartására pedig volna igény. Lássuk, mire számíthatunk, és miben reménykedünk az összecsapás előtt.
(a posztot félig részegen, félig másnaposan írtam, ezért sajnos felelősséget nem tudok vállalni az alábbiakért)
Finiséhez ért a pre-karácsonyi őrület, már csak egy nap van hátra a tolongásból, a kényszeres pénzköltésből, a céges vacsorák és bulik utáni kínos másnapokból, már karnyújtásnyira van a pillanat, amikor felcsendül a Nakatomi Pláza hangszóróiból a Christmas is all around Billy Mack hangján, miközben kétségbeesett „KEVIN!” kiáltásokat hallasz a háttérből (nem, nem De Bruine a rémálmaidból)… és akkor rájössz, hogy addig még túl kell élned egy Premier League fordulót is, minek során kedvenc csapatod a Leicester City otthonába látogat és még egy beharangozó posztot is írhatsz fenyőfa vásárlás helyett.
Mindenki tisztában van vele, hogy a karácsonyi hajtás nem egy kellemes üzemmód a Premier League küzdelmeiben. Erre a körre fordul most rá szeretett csapatunk is. Innentől kezdve, ebben a kéthetes sávban hat mérkőzést (öt PL, egy Ligakupa) láthatunk majd kedvenceinktől. Hogy miként lehet ezt bírni? Igen nehezen, de a keret abszolút megvan rá, hogy sikerrel vegye ezeket az akadályokat. Elsőként mindjárt a kieső helyen szerénykedő West Bromwich Albion otthonában kellene feltenni valamit az asztalra.
A remény a legrosszabb gonosz, mert elnyújtja az emberek szenvedését. (Friedrich Nietzsche)
Így van ezzel az egyszeri Manchester United szurkoló immár Ferguson távozása után minden évben. Kisebb sikerek persze mindig akadtak, ahogyan nagy és felejthetetlen mérkőzések is. Még trófeák is kerültek a vitrinbe, de ami igazán hiányzik, az egy erős Premier League szereplés. A csapat ráadásul teljesítette a kihívást és megugrotta a küszöböt a Bajnokok Ligájában is, ahol egy negyeddöntő vagy elődöntő már-már ajándék lenne.
Nem kell ezt túlbonyolítani, a csoportelsőség gyakorlatilag fix, a második helyekről igen sok csapat közül válogathatunk majd a sorsolás előtt. Abban viszont azért reménykedhetünk, hogy egyelőre a nagyok (Bayern München, Juventus, Real Madrid) inkább majd csak a nyolc között kerülnek a szemünk elé. Egyenes kieséses szakaszba pedig 2014 után léphetünk majd újra az első számú kupasorozatban.
„The past dictates the future.” (Dale Cooper)
Pedig olyan jól indult minden. A Watford elleni házi gólszépségverseny sikerén felbuzdulva a szokásosnál optimistábban vártuk a meccset (hiába mantráztuk, mint egy buddhista szerzetes, hogy buszbuszbusz, felkészítve magunkat lélekben az elkerülhetetlenre), ráadásul José előző napi nyilatkozata is bizakodásra adott okot. „Igen, elismerem, hogy a nagy csapatok ellen idegenben óvatosabbak vagyunk, és jobban fókuszálunk a védekezésre, de most ugye csak az Arsenallal játszunk, így alkalmunk lesz gyakorolni a támadásépítéseket” – trollkodott a portugál, jelezve, hogy még mindig nem Wenger az öribarija.
A kezdőt majdnem teljesen a szurkolói óhajok mentén állította össze Mourinho. A Rojo – Lindelöf – Smalling belső védőhármas visszatapsolása logikus döntés volt, pláne mert a sérült Matics végül csak a padon kapott helyet, így kellett hátul a pluszprotekció. Valencia és Young elfoglalták a bérelt helyüket, a benga belga csatárunk is sajnos, de azon nyilván nem lepődött meg senki, ahogy Hernyó reaktiválásán sem (Fella még sérült.) A Marci-Rash páros feltolása viszont örvendetes fejleménynek tűnt.
