Miután az utolsó forduló számunkra már lényegtelenebb, mint a Gyirmót számára az NB1, és igazából nem dönt semmiről, egy rendhagyó „beharangozó” posztban inkább újabb élménybeszámolót közlünk, ezúttal a Stretford End szerkesztőségének lúzerebbik részéből.
[rövid verzió] Az úgy volt, hogy a Soton meccs napján, szerda délelőtt feltettem az aktuális kérdést a mozaikos csoportunkban, jön-e valaki este kollektív meccsnézésre. Már akkor kapcsolhattam volna a sok ‘nem’, ‘nope’, ‘necces’, ‘felejtős’, ‘kihagyom’ válasz olvastán, de az egy szem ’50-50′-ben – nini, egy újabb X – bízva, és a „ha United meccs van, ott mindig vagyunk négyen-öten” törvényt szem előtt tartva úgy döntöttem, azért én útnak indulok. Így végül ellátogattam a Stretford End alma (szilva, barack, mézes körte) materébe, majd nem néztem meg a meccset, ittam (keveset), hazajöttem. Szar volt.
