Melyik volt az évtized meccse, gólja, és kik voltak a United legjobb játékosai az elmúlt 10 évben? Bónusz podcastunkban jól megmondjuk. Vitatkozni, a kimaradókat reklamálni ér a kommentek közt. (A podcastot még a múlt héten vettük fel, ezért járt le a szavatossága néhány állításnak a bevezetőben.)
Az RSS-re az Anchoron lehet feliratkozni, de követhettek Spotify-on vagy iTuneson is.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Miközben a Premier League-ben eddig példátlan téli szünet alatt a csapat legnagyobb része egy spanyolországi villámedzőtáborban, a maradék kevesek pedig az orvosi szobákban, Dubaiban vagy éppen karanténban múlatták az időt, addig a beharangozóra jó előre bejelentkezett szerkesztőségi tag (azaz én) kissé elkényelmesedett, időzavarba került, és nem készült fel megfelelően egy valamire való meccs-felvezető bejegyzés megírására. Ebből is látszik, hogy csak apró porszemek vagyunk a monumentális egészben, minden halad a maga útján, nem bírunk befolyással a lényeges történésekre. Így bár jó lenne még némi idő a poszt elkészítésére, ma este kilenckor mindenképp elhangzik Anthony Taylor kezdő sípszava a Stamford Bridge-en a Chelsea-Manchester United mérkőzést elindítandó.
Itt az új adás, amiben olyan új és régi lemezeket tettünk fel, mint például:
Konzervatív értékrendű családban nőttem fel. A férfiak nálunk egy életre választanak kedvenc autót, focicsapatot, sört és frizurát. Ha anyánk négy évesen jobbra simítja a hajunkat, így megyünk a sírba is. Nincs ez másképp életünk nőjével sem. Lehet, hogy sokat válogatunk az elején, de ha egyszer megnősülünk, nincs második opció, nem gondolhatod meg magad, válásról pedig szó sem lehet. A precedens legalábbis ez volt. Hogy kit érdekel mindez és mi köze ennek a mai naphoz? Hadd meséljem el az elejéről!
Röpke 10 hónap leforgása alatt az ötödik tétmeccsünket fogjuk játszani a Premier League „portugál negyedével”, azaz a hetedik helyen lakó Wolverhamptonnal és ez is pont annyira hiányzik per pillanat, mint lufiárusnak a nyílzápor.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Egy City elleni rangadó normális esetben egy különleges alkalom, egy minőségi derbi, amit az átlag united szurkoló izgalommal telve vár. Főleg, ha az egy kupa (ok, ligakupa, de akkor is kupa) elődöntőjének visszavágója. Emberünk ilyenkor felveszi a kedvenc játékosa nevével nyomtatott féltve őrzött mezét, arcát tenyerével paskolva harciasra spannolja magát és elindul a törzshelyére meccset nézni (pontosabban jelentős mennyiségű sört elfogyasztani, mellesleg a mérkőzést is figyelemmel kísérni). Esetleg otthon marad, a hűtőbe jó előre bekészített Primatort kortyolgatja, miközben anyázza a tv szolgáltatóját, mert olyan adó közvetíti a mérkőzést, ami természetesen hiányzik az elérhető csatornák közül. De ez a mai derbi… most ez annyira nem hiányzik… nem… ez nem az a meccs… De most… Ó dehogynem! Ez a Manchester United! Minden meccsen győzelemért játszunk, így lesz ez ma is, nyuvasszuk ki a bilikékeket, sírva menjenek haza ma este!
(amúgy, amikor ma holtfáradtan hazaértem, és megkérdezte a feleségem, milyen lesz a meccs, annyit tudtam válaszolni, hogy: „biztosan jó sok gól lesz”…)
Éééés… szeva Brúnó!
Ketten voltak. A sors messzire vetette egymástól őket, az Öreg visszavonulása óta gyakran viszály is kelt közöttük, mégis rokonlelkek maradtak. Egyikük a ködös Jardim-hegyi Pochlegri torony nyugati szobájának hideg falát támasztva üldögélt az ég vörösödő alját figyelve, társa, mérföldekre onnan, egy egyszerű gödörben kialakított otthonos zugban merült el gondolataiban. Csak egy dologra tudtak gondolni, az aznap esti ütközetre.
Tovább robog a Premier League gyorsvonata, az ötlettelenségünkkel együtt. Ugyan mit is mondhatnánk el a délután kezdődő forduló előtt, amelynek keretén belül a ligautolsó Norwich kanárijait engedik majd ki a kalitkából egy röpke 90 perc erejéig.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Még szinte ki sem hűlt annak a csapatbusznak a motortere ami a Molineux stadionból fuvarozta haza a csapatot, Rashfordnak még szinte teljesen friss az ujjlenyomata a telefonja kijelzőjén amivel a „Hónap játékosa”-díját twittelte ki, a felszerelésmenedzser pedig még alig végzett a mosással a Wolves elleni meccs után és máris érkezik a következő erőpróba.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Év vége lévén mindenki visszaemlékezik az elmúlt esztendőre, nálunk ez idén – ha nem bánjátok – kimarad, az új év közeledtével pedig egyre inkább elvarázsolja gondolatainkat a petárdával, pezsgővel és bajszosszarral fűszerezett szilveszteri hangulat. Nincsen újévi parti nevetés nélkül, így az amúgy sem komolyságáról és modorosságáról nevezetes Stretford End blog az előző évek sikerein felbuzdulva idén is megpróbálkozik a már félrészeg olvasók rekeszizmainak megmozgatásával. A továbbiakban egy fiktív évösszegzést olvashattok a tavalyi posztunkra nagy ívben szaró üveggömbünk homályos jóslataira alapozva, ugyanis 2023 történéseit mutatjuk be. A 2019-es esztendővel való bármiféle hasonlóság csakis a véletlen műve lehet. BÚÉK!
