Képzeljük el, hogy Muhammad Ali az intenzíven fekszik, miután elütötte egy autóbusz, a seggén veszi a levegőt, csövek lógnak ki belőle jobbra-balra, az egész teste Dexion-Salgó elemekre van felerősítve, a szemgolyóin kívül semmijét nem képes mozgatni, nem mellesleg influenzás és 39 fokos láza van – és benyit hozzá a managere, hogy “szia Ali, akkor holnap ne feledd a meccsed Frazier ellen”.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Igen komplex feladat lenne, és tulajdonképpen lehetetlen is egyetlen posztban megfejteni, hogyan is történhetett az, hogy bő 6 év alatt egy bajnokcsapatból a bajnoki címre teljesen esélytelen keret alakulhatott ki. A rövid válasz persze Sir Alex és az azóta elfogyasztott három menedzser közötti különbség, a probléma valamivel hosszabb kifejtése biztosan tartalmazná Woodward nevét is, a minden aspektust megvizsgáló elemzés meg külön könyvet érdemelne. Ennek a bejegyzésnek nem is ez a témája, hanem sokkal inkább a 2012/13-as bajnokcsapat sorsa, vagyis hát inkább elherdálása.
Ritkán fordul velünk elő, hogy várjuk a válogatott szünetet, de pocsék formánk miatt most aligha bánkódunk, hogy a csapatnak lesz két hete összeszednie magát. Persze előtte még valahogyan nyerni kéne idegenben, amihez nem ártana legalább két gólt lőni – egyik sem túl gyakran fordul elő velünk ebben a szezonban. A bajokat tetézi 5 kezdőjátékosunk sérülése, így ezúttal már nem csak a középpálya vagy a támadósor ölt ad hoc jelleget, hanem már az eddig úgy-ahogy jól muzsikáló védelmünk is. Itt a kezdő, a csütörtöki hősökből többen is a csapatban maradtak, lássuk hogy mire lesz ez elég.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Utáljuk hétről-hétre ugyanazt leírni minden beharangba, de akárhogy ügyeskedünk-okoskodunk, osztunk-szorzunk a mondanivalóval, mindig egy tank jön ki a végén.
A Leicester elleni győzelem után nem teljesen úgy folytatódott az idényünk, ahogy azt elképzeltük (illetve szerettük volna, mert szurkolói közösségünk jelentős része pont így képzelte el). A B csapatunk két sikerrel megvívott kupameccse keretbe foglalt egy meglehetősen elkeserítő vereséget, ahol bizonyos aggregált mutatók szerint ismét nekünk voltak nagyobb lehetőségeink, de az igazat megvallva a játék képe alapján egy büdös nagy 0-0 lett volna az igazságos eredmény. Ok, a Rochdale elleni büntetőkkel kivívott továbbjutást is nehéz hangosabb röhögés nélkül egyértelmű sikerként jellemezni, de hé, megnyertünk egy tizenegyes párbajt, mi ez, ha nem fejlődés! (széles vigyorú, mégis szomorú szmájli helye). A West Ham végül bevert kettőt, kikaptunk, itt a lehetőség, lehet javítani az Arsenal ellen.
A tegnap esti kínkeserves továbbjutásra a Ligakupában túl sok szót nem szeretnék pazarolni, hiszen a legjobb, amit tehetünk a Rochdale elleni majdnemblama után, hogy nagyon gyorsan elfelejtjük az ott látottakat. Téma azonban enélkül is van bőven a United háza táján, ezúttal pedig egy olyan trendre szeretném felhívni a nagyérdemű figyelmét, ami alapjában befolyásolja az idei eredményességünket.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Már megint beharangot kéne írni a legleső ligakupa-forduló elé, de a kreativitással egyetemben már a szerkesztőség életkedve is fogyókúrázik.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Közösségi osztályzós élményt és az egyéni teljesítményeket részletesen kiveséző bejegyzést szeretnék a nagyérdemű elé tárni. Tényleg csak szeretnék, hiszen így jár aki offline akar bejegyzést írni és a félig megírt poszt elvész egy áramszünet jótékony homályában, annál pedig sokkal felejthetőbb volt a West Ham elleni vasárnapi szenvedés, hogy még egyszer nekiálljak. Így tehát hiába jegyzeteltem hogy Wan-Bissaka kiket állított meg becsúszó szereléseivel, Pereirára miért is kéne emlékezni ezen a meccsen, vagy hogy ki alakította ki kevés helyzetünket. A vereség és annak módja kiábrándító volt, egy szintén nagyon impotens csapattól sikerült kikapnunk simán, és bár a vereség még épp jókor jött, ennél sokkal több kell majd a következő három bajnokin. Az osztályzatok a nagykörúti tömegközlekedés jegyében a négyes-hatos halmazban mozogtak volna, nekünk meg a vasárnapinál sokkal jobban kell játszanunk (nem nehéz), hogy a szezon végén a hasonló számozású helyek egyikén végezzünk. Azonban hogy ne maradjatok szavazás nélkül, posztpótló posztunkban megválaszthatjátok a vakok közt a félszeműt, illetve a félszeműek közt a vakot, hogy kiderüljön kin múlt legjobban/legkevésbé a londoni zakó.
Az Európa Liga miatt elkezdhetünk hozzászokni a vasárnap délutáni meccsekhez, most például kapásból az idei legnehezebb idegenbeli túránkkal, ugyanis az azonos pontszámmal álló West Ham csapatához látogatunk Londonba. Múlt héten már levertünk egy wannabe top6 csapatot, a nyögvenyelős 1-0 eredményt alighanem most is elfogadnánk, főleg hogy sérültjeinkről nem nagyon érkeztek jó hírek. Martial és főleg Pogba nélkül igencsak akadozik a támadógépezetünk, így a három pont megszerzéséhez szükségünk lenne egy újabb clean sheetre, annál is inkább, mert utoljára februárban szereztünk egynél több gólt idegenbeli bajnokin. Utolsó három kirándulásunkon 1-1-re végeztünk, de a táblázat sűrűsége miatt egy döntetlennel aligha egyeznénk ki. Kezdőcsapat- és végeredmény tippelés, meccs közbeni feszkó levezetése, és #mindenszar megmondására itt a dühöngő, minden másra ott lesz a post-match poszt.
Most, hogy végre lementek a gyengébb képességű előzenekarok a Nemzetközi Labdarúgó Fesztivál két nyitó napján, jöhet a főműsor, végre nagyszínpadra léphetnek fiataljaink az EL porondján. Eddig valójában nem igazán vettem komolyan az afféle szófordulatokat az Európa Liga kapcsán, mint „Ázsia-Kupa”, vagy „kazah sztyeppék”, de most aztán pofánbaszott a valóság Mjölnirje, mikor kissé beleástam magam, ki is lesz első ellenfelünk Európában.
