A középmezőnyben tanyázó Crystal Palace-t kéne ma mindenképp legyőzni ahhoz, hogy maradjunk a 2. helyen, mielőtt a hétvégén ráfordulunk a városi derbire. Ole mester is valószínűleg ezért pihenteti Löföt és MekTomit. A sérülésből visszatérő Cavani bedobása kezdőként így elsőre nem tűnik annyira jó ötletnek, Henderson kezdetését pedig nem láttuk jönni, de azért örülünk neki.
A Palace ellen viszont az összes (11) eddigi idegenbeli meccset megnyertük, ami rekord, úgyhogy nem ma kellene ezen a jó szokáson változtatni. A juventusos mezünk meg amúgy is szerencsét szokott hozni.
A csütörtök-vasárnap ritmusú tavasz elkezdődött, a tét nélküli bealvós EL-meccsünket követően ma késő délután egy igazi PL-rangadón láthatjuk máris viszont szeretett Unitedünket, hiszen a Stamford Bridge-re látogat a csapat. Idén ez már a harmadik Tuchel – Solskjaer összecsapás lesz, mivel a németet időközben kirakták Párizsból, ahol a tavalyi BL-döntő, az idei BL-továbbjutás, meg a bajnokság alig vezetése úgy tűnik hogy kevés. Lehet hogy ez Londonban sem lenne elég, a temzevirág életű Chelsea-edzők legújabbika azonban impresszív módon startolt, egyelőre még vár rá az első vereség a Chelsea padján, amire tökéletes időpont lenne február utolsó délutánja. Tovább után megpróbálunk elmerülni a londoniak klubfilozófiájában, már amennyire van ilyen.
Új adás az Európa Liga-menetelés elé időzítve, nem csak az Európa Ligáról.
Témák:
+ Minőségi bírózás + Cavani: ennyi a max? + Martial: van lejjebb / feljebb? + Rashford: jó szezon? + Vita: rasszizmus és algoritmus + Európa Liga: vajon mi(nek)? + Donny (h)arcai + Körzős-vonalzós játék vs. egyéni képességek + United Way-ről újra
Még mindig nem tértünk magunkhoz a hétvégi sokkból, ezért aztán rendes poszt sem lesz, csak egy kommentfogó, benne egy képpel a rotáció jeleit mutató kezdőcsapatunkról, amely nyomokban van de Beeket is tartalmaz, és akár Amad Diallo bemutatkozását is megcsodálhatjuk.
Igazából már nagyon régóta, több mint tíz éve érzem azt, hogy valami nincs velem rendben, de csak tavaly mertem ez bevallani magamnak. A pontos dátumra is emlékszem. 2020. december 1. Ezen a napon jelentette be Ellen Page amerikai színész(nő), hogy transzneműnek érzi magát, és a továbbiakban Elliot néven, férfiként fog élni. Régebben én is úgy reagáltam volna erre a hírre, mint a kommentelők közül sokan, röhögőfejes emodzsival vagy lájkvadász vicceskedéssel. Ami azt illeti, eszembe is jutott egy jó poén, be is írtam, de aztán valamiért mégsem küldtem el. Helyette elkezdtem Ellen Elliot Page-interjúkat olvasni, meg akartam érteni, mi visz rá valakit egy ilyen döntésre, és persze a transzneműségről se tudtam sokat, úgyhogy beleástam magam a Wikipédiába. És minél többet tudtam meg Page-ről és a motivációiról, annál jobban kezdtem megérteni őt. Sőt egy idő után azt vettem észre, hogy iszonyúan irigylem őt…
Az Ole Expressz 13 meccsen át tartó száguldása a sheffieldi állomáson váratlanul véget ért, a szerelvény csúnyán kisiklott, és betonfalnak vágódott. De nincs sok idő bánkódni, helyre kell rakni a vonatot, mert a menetrend szerinti következő megállón még nehezebb dolga lesz norvég masinisztánknak, ha el akarja kerülni, hogy Londonban is pirosra váltson előtte a szemafor. Arsenal-Manchester United Premier League mérkőzés következik.
Sokan bizonyára már azt is aláírták volna a szezon elején, ha valaki felajánlja, hogy a bajnokság féltávjánál kerek 40 ponttal fogunk állni a tabellán. Ha pedig hozzátesszük ehhez azt is, hogy ez egy második helyet jelent, csupán egyetlen ponttal lemaradva a strandkorlátkék szomszédoktól, akkor végképp kijelenthető, hogy jócskán a várakozások felett teljesítünk az eredményeket tekintve – elvégre Sir Alex visszavonulása óta egyszer sem álltunk még ilyen jól a pontvadászat ezen szakaszában. Nem dőlhetünk azonban hátra, hiszen – ahogyan azt menedzserünk is hangsúlyozta már korábban – azért soha senki nem nyert még trófeát, mert a féltávhoz közelítve két fordulón át az első helyen tanyázott. Így hát minden egyes meccset vérkomolyan kell venni – még ezt a mostanit is, hiába a tökutolsó Sheffield az ellenfél, és hiába utazunk három nap múlva Londonba az Arsenalhoz.
Tartozom egy kisebb vallomással: tavaly nyár óta a tulajdonomat képzi egy Liverpool történetét 10 meccsben feldolgozó Jonathan Wilson-kötet. (Nem, nem arra használom, állítólag a nyomdafestéknek nagyon csípős érzése van). Ahogy a kínaiak bölcselete is tartja: “ismerd meg ellenséged és ismerd meg önmagad, száz csatában sem találsz majd legyőzőre.”
Joe Eddyt és jómagamat már ismeritek, ezért mi nem, de ti álneveket fogtok használni a munka során. Semmi körülmények között nem akarom, hogy bárki közületek a keresztnevén szólítsa a másikat, és nem akarom hogy bármi személyeset elmondjatok egymásnak: sem azt, hogy honnan jöttetek, sem a feleségetek nevét, vagy a bank nevét, amit kiraboltatok Bivalybasznádon. Csak arról beszéljetek, ha már muszáj, amit csinálni fogtok. A feladatról. Mondom a neveket. Mr. Barna, Mr. Fehér, Mr. Drapp, Mr. Kék, Mr. Narancs és Mr. Pink. Mr. Pink Én mér’ vagyok Mr. Pink? Joe Mert te egy köcsög vagy, oké? Mr. Pink Miért nem mi választhatjuk meg? Joe Azt nem, azt nem! Próbáltam, de nem működik. Négy ember azon vitatkozott, melyik ember legyen Mr. Vörös. Nem ismerték egymást, és egyik sem akart engedni. Te vagy Mr. Pink, örülj neki hogy nem Mr. Gránátvörös. Mr. Barna Mr. Barna, ez majdnem olyan mint a Mr. Szar. Mindenszar. Mr. Kék A Mr. Kék meg olyan mintha valami köcsög cselzis neve lenne. Mr. Pink A Mr. Pink meg olyan mint a Mr. Punci. Mit szólnál mondjuk a Mr. Bíborhoz? Az sokkal jobban hangzik, én leszek Mr. Bíbor. Joe Nem leszel Mr. Bíbor, egy másik melóban van már egy Mr. Bíbor. Te Mr. Pink vagy.
