
Ez a bejegyzés is úgy kezdődik, mint sok más korábbi: láttam valamit, amiben felfedezni véltem valami nagyon mélyen gyökerező igazságot a minket körülvevő világra nézve, aztán most megpróbálom ezt kézzel-lábbal elmagyarázni.

Ez a bejegyzés is úgy kezdődik, mint sok más korábbi: láttam valamit, amiben felfedezni véltem valami nagyon mélyen gyökerező igazságot a minket körülvevő világra nézve, aztán most megpróbálom ezt kézzel-lábbal elmagyarázni.

Mostanság minden nap azon kapom magam, hogy legalább negyed órát aggódok a futball jövőjéért. Általában ez reggel 7.30 és 7.45 között történik, aztán bemegyek a Tescóba reggeliért, ez a művelet pedig mind a 17 agysejtem leköti, nincs tovább kapacitásom aggódni.
Az aggódás tárgya pedig természetesen a Közel-Kelet rohamos feltörése (mint a kőolajé), illetve az a befolyás, amit a futballra gyakorolnak és a közeljövőben gyakorolni fognak. Ezt próbálom meg a következőkben egy kicsit boncolgatni és kontextusba helyezni, félig-meddig terápiás jelleggel.

Ten Hag, a stáb és a játékosok sem adják fel, mindenki az utolsó idegszálunkat is rojtosra akarja kaparni a kimondhatatlanul szar játékkal.

Elég nehéz bármit is mondani egy ilyen hazai kezdés után, rossz volt nézni a játékot, de már fel sem vonjuk a szemöldökünket rajta. Egy videóval próbáljuk a kármentést elvégezni hajtás után.

Egyre csak növekszik a szar a Barca háza táján, ami voltaképpen a Culé blogra tartozna, de most már Frenkie de Jong miatt szegről-végről mi is érintettek vagyunk benne. És mivel ez az FdJ-saga kezdi kicsit kiverni mindenkinél a biztosítékot, ezért most egy nagy barcás bejegyzés keretein belül igyekszünk kollektíve levezetni a feszültséget ezen a patinás klubon és megpróbáljuk bemutatni, hogy a klub pénzügyei miképpen befolyásolják a működésüket.
Atalantába utazunk kérem szépen, ahol 96-ban Olimpiát is rendeztek, úgy tűnik, hogy elég kicsi a világ. Egy híres űrhajós is megénekelte egyik számában ezt a kis városkát az All Stars névre hallgató együttesével, akitől egyébként később az összes Tour de France győzelmét is elvették doppingvétség miatt.


Kreatívnak ugyan távolról sem érzem magam (a keret néhány tagjához hasonlóan), mégis megpróbálok valami fogyaszthatót produkálni a bejegyzések közé, elvégre nagyon itt van már az ideje egy átfogóbb, általános „mi a f*** van is most tulajdonképpen” – témájú posztnak.
Minden lényeges kérdés sajnos nem fog terítékre kerülni (majd esetleg a következő podcast folyamán, ha Beyonder hajlandó lesz hazafáradni a „nyaralásból”), addig azonban megpróbálom kifejteni, hogy mi is van ezzel a Ronaldo – Greenwood „kapcsolattal”.

Megint kénytelenek vagyunk eltakarítani a szemetet, amit ezúttal a Palace ellen sikerült odahaza összehordani, érkezik egy újabb videó, most kármentési céllal kizárólag a védelmünk tagjainak ujjait kérjük felmutatni, hogy rájuk húzzunk néhány körmöst.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Valahányszor a Sevilla menetrendszerűen megver minket 2-1-re, érkezik egy összefoglaló a meccsről is, kicsit kevésbé világvége hangulattal, mint mondjuk két évvel ezelőtt, de azért kicsit borúsan.

Még mindig pótcselekvést végzünk a kényszerű szünet alatt, minden eszközt bevetve az elvonási tünetek enyhítésére – ezúttal a porosodó konzolok analóg karjait rángattuk rojtosra.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….