Amikor Ferguson még csak odahaza próféta – a második mérföldkő

Amekkora étvágyat varázsolt ezs kolléga a hétvégén a városi derbihez, akkora lett a végén a pofára esésünk is, a meccs utáni stresszes magyarázkodás pedig mindennapos vendéggé vált a Mourinho-sújtotta övezetben. Az élet egyébként még ennél is tud kevésbé habostorta lenni, képzeljétek csak el, hogy ti vagytok ezs. Nem elég, hogy végigolvassátok a szürkeárnyalatos könyvet, hogy asszociációs skilljeiteket felhasználva beharangot írjatok a blogra, de délután még az 1-3-at is végig kell nézzétek. A 12 meccs után az éllovas mögötti 12 pontos hátrányra, a negatív gólkülönbségre, a tabellán elfoglalt 8. helyre (és a mutatott játék képére) azonban egyelőre még nem térünk ki, helyette a nemzetközi szünetre való tekintettel robogni fog tovább a nosztalgiavonat.

Az sorozat első és második fejezetével már eljutottunk Fergusonnak a Premier League fölött gyakorolt terrorjáig, most pedig, amolyan félig-meddig átmeneti bejegyzés gyanánt szétnézünk, hogy mi történt a Uniteddel ezalatt Európában.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Schmeichel, Cantona és az első mérföldkő

A  Ferguson-sztori bevezetés szívélyes fogadtatásának (tényleg köszi srácok, örültem neki) hálájaként (meg nagyrészt a nemzetközi szünetnek köszönhetően) máris érkezik a következő rész.
A gyorsan változó idők szavára (ami az előző fejezetben bővebben lett kifejtve) azonnal választ kellett adnia Fergusonnak, ő pedig sosem várt egy másodpercig sem, mielőtt egy fontos lépést meghúzott volna.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Ferguson story

Most, hogy lecsillapodtak a szombat este utolsó hullámai és már senki sem frissíti a “Mourinho sacked” kifejezés találatait ötpercenként, mi is kihasználjuk az alkalmat és lejjebb vesszük a fordulatszámot, nosztalgikusra véve a figurát.
A bejegyzés, amit most olvastok, igazából 2013 karácsonyával kezdődik, amikor is történt, hogy a Jézuska hozott egy friss kiadású Ferguson-életrajzi könyvet, mint gondolom oly sokatoknak is. A bajnoki táblán ekkor éppen az előkelő 9. helyet foglaltuk el, úgyhogy ezt az estét is sikerült a jövő miatti aggódással tölteni. A könyvön mindössze néhány óra alatt át lehetett futni és mit mondjak, kicsit hiányosabbnak éreztem az életem miután letettem. Ez adott apropót mindahhoz, amit a továbbiakban el fogok követni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

True Legends #253 – A United Wayne

Ugye nem gondoltátok, hogy Wayne Rooney távozását megússzátok igazi búcsúposzt nélkül? A blog indulása óta vele foglalkoztunk a legtöbbet, így aztán nem is engedhetjük meg magunknak, hogy ne búcsúztassuk őt érdemeihez méltó módon. Közös szerkesztőségi megaposztunkban érzelmes húrokat pengetve engedjük útjára csapatkapitányunkat. Vigyázat, hosszú lesz! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Vörös betűs ünnep, avagy a Carrick Testimonial testközelből

Nem vagyok a testimonial meccsek híve. Keresem is rá a megfelelő magyar szót, hogy minek is nevezzem ezeket. A búcsúmeccs nem állja meg a helyét, hiszen több elbúcsúztatott játékosunk is ráhúzott még egy-két szezont a saját eseményük után (Giggs például több mint még egy tízest), talán a tiszteletmeccs fejezi ki legjobban ezt az Angliában bevett szokást, hogy 10 évnyi szolgálat után a klub a játékos iránti tiszteletből jótékonysági mérkőzést rendez, hogy együtt ünnepeljék a szurkolókkal a mai fociban egyre ritkábban előforduló klubhűséget. Na nem ezzel van a gondom, sőt még a jótékony célt is maximálisan támogatom, csak emlékszem Rio vagy Rooney szezon előtti, felkészülési meccsnek is gyenge tiszteletmeccseire. Amint azonban kiderült, hogy Carrick esetében teljesen más körülmények között lesz megrendezve az esemény (szezon végén, főleg nem aktív játékosokkal), már vettem is a jegyeket. Röstellem ugyan, de elsősorban nem MC miatt, bár ez a 90 perc végére megváltozott, le is írom hogy miért. Tovább után retró PL-pornó, képekkel meg minden. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

True Legends – a botrányhős

eric beintAmi a harmincas éveikben járó Arsenal-drukkereknek Bergkamp, vagy a hasonló életkorú chelseaseknek Zola, az nekem Cantona. A király. De valamiért ő mégis más. A lázadó zseni, aki tényleg azt csinált a pályán, amit akart. És nem csak a labdával, hanem az ellenféllel, a bíróval vagy akár egy prosztó szurkolóval. Sokan, sokszor méltatták már őt, én most mégsem pályafutása legszebb pillanatait idézném fel a posztban, hanem a legsötétebbeket. Hogy miért? Nem tudom. Cselekedeteire legtöbbször ő sem tudott kielégítő magyarázatot adni, így én sem próbálkozom ezzel. Csak azt remélem, hogy egyesek számára fogok némi plusz információt közölni, vagy legalább kicsit átadni abból az érzésből, amit a Philippe Auclair által írt életrajzi könyv elolvasása után éreztem, így Eric (franciások számára: Éric) pályafutásának számegyenesén megjelöltem a legnagyobb botrányokat. A teljesség igénye nélkül, viszont legalább időrendben. Egy kattintás ide a folytatáshoz….